28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

A magyar labdarúgó válogatott



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33649]
Ha már BL, ez amúgy egy tényleg nagyon érdekes kérdés, tegnap este én is gondolkodtam rajta.

Mondjuk itt a helyzet megítélését az is bonyolítja, hogy nem minden szögből volt egyértelműen megítélhető az eset szerintem. A tévében is igazából az utolsó visszajátszásból lehetett csak tisztán látni, hogy mennyire sérülésveszélyes volt a találkozás. Szóval simán előfordulhat, hogy a bíró nem rosszul ítélte meg, hanem csak rosszul látta a történteket. Már ha van egyáltalán "jó megítélés" ebben az esetben, mert tényleg vérmérséklettől és felfogástól függően teljesen különbözőek a vélemények, amiket hallottam meg olvastam.

Illetve érdemes talán megjegyezni, hogy van még egy kevésbé ismert vetülete a szabálynak, amit a cikk nem említ, mert itt nem releváns. Szóval egy először labdát érő becsúszás nem csak akkor lehet szabálytalan, ha durva, sérülésveszélyes, hanem elméletileg akkor is, ha a labda útját olyan kis mértékben módosítja, hogy a támadó még így is simán tovább tudná vinni azt. De nem tudja, mert ugyanazzal a lendülettel a védő a lábát is elsodorja, és felrúgja.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

szbszig
szbszig [33649]
Faszom a fülébe mindenkinek a magyar sportcsatornáknál! Az egy dolog, hogy idén megint egy olyan adó, a Spíler közvetíti a Bajnokok Ligáját, amit alig lehet fogni valahol. De az már tényleg nevetséges, ahogy a meccseket választják folyamatosan. Ma este például egyetlen találkozónak lenne még tétje a továbbjutás szempontjából: a Sahtar–Lyonnak, ami ráadásul egy igazi ki-ki meccs lesz a második helyért. Na, azt természetesen nem közvetítik sehol.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza

Fórumszabályzat