Nem szórakoztam fejlövéssel sem, kaptak pár lövést a "Bear with ME"-ből és már kött is a cutscene. A srác ugyanígy járt, igaz, ott már be kellett tolnom egy medpacket. Szinte kiábrándítóan könnyű volt
Engem inkább a börtönös küldetés idegesített, ahol elvették a fegyvereim. Kb. 5 órával előtte takarítottam ki a helyet, nem is értem miért nem mehettem be csak simán és lőhettem fejbe a nyavalyást.
Trufa:
SPOILER
Te is találkoztál vele
Ha elolvasod a szövegeket akkor kiderül, hogy Seed kimosta az agyát a fogsága alatt, elfogadta, hogy ő az atya és vezeklésképpen kért tőle egy maszkot->ő a Judge 
Ha elolvasod a szövegeket akkor kiderül, hogy Seed kimosta az agyát a fogsága alatt, elfogadta, hogy ő az atya és vezeklésképpen kért tőle egy maszkot->ő a Judge 
Egyébként az jutott eszembe, hogy az említett arénaharcot valószínű akkorra tervezték mikor már a Wrath képesség is fel van oldva. Azzal röhejesen könnyű lehet
Hát azért maradtak nyitott kérdések a végére nekem is, pedig végigolvastam minden szöveget. A két "döntési lehetőség" a végén meg igazi meh

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
