28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

HBO - A Song of Ice and Fire



Írd ide hozzászólásod:

McCl@ne
McCl@ne [13409]
Nem azt tagadom, hogy sántít, hanem azt állítom, hogy nem csak úgy sántít, önmagában. Ebben a részben a reménytelen szituációból kivezető egyetlen út lett prezentálva, a következményei nem. Ami nyilván nem volt színvonalasan megoldva, az a reménytelenség ily módon eltúlzott érzékeltetése, persze, hogy a felének meg kellett volna halnia a gecibe, de úgy tűnik, hogy nem akarták, hogy leböködjék a hőseinket névtelen élőhalottak. Értem, hogy akkor a fasznak tolták oda őket, ez a hiba, de lássuk már, hogy itt most hatalmasat fordult a sztori, a következő részeket teljes homály fedi, ahogy a teljes képet is, így a mostani történések inkább izgalmasak, mintsem erre a parttalan okádásra érdemesek. Lehet szőrszálhasogatni (bár itt minek, könyörgöm?!), de csak a teljes kép áttekintése után, amit rendre elhagy mindenki. Ha jó irányba fordulnak, kurva nagy ára lesz a mostani finálénak, ez a sorozat belső logikájából következik. Ha ezt szembe hugyozzák, az más kérdés, de előre ne temessük, ráérünk a végén is.

Respect is not given. It's taken.

subject17
subject17 [7067]
Egyébként meglepőnek tartom, hogy ennyire véded, azért te sosem sajnálod reális szemmel ekézni azt, ami sántít. Ez meg már eléggé sántít. Nyilván eddig is volt plot armor, másképp sok szereplő nem juthatott volna oda, ahova jutott. De nem értem, téged hogy nem zavar az, hogy - a mostani részt tekintve - bevágnak minden egyes főbb szereplőt megoldhatatlan helyzetbe, aztán vagy odaspawnol valaki megmenteni őket, vagy csak szimplán nem halnak meg. Pl. Sam drámainak szánt hullahegyben bőgése már csak ilyen "oh for fuck's sake", az előtt is vagy hat alkalommal meg kellett volna halnia. Mindenki más is egész rész alatt csak a földön fekszik, vagy a falnak nyomják. Miért kell akkor ilyen helyzetekbe tenni őket, ha úgyse áll szándékukban valós veszélyként megjeleníteni?

(...) ez egy szórakoztató sorozat, nem pedig a mindenféle bizonyítási kényszereink, meg szorogásaink kiélésének a tárgya.
Ezzel alapban egyetértenék, 5-6. évad körül egyet is értettem volna. Csak épp az a gondom, hogy hiába ülök én le úgy, hogy "na szórakozzunk", mert ezekkel a - főként 7. évad körül felerősődő - bugyuta dolgokkal nem tudják ezt sem elérni. Szimplán zavar, hogy hülyeségek történnek, és ezzel engem is hülyének néznek, hogy én majd jól bekajálom és magam alá szarok tőlük.

Más a dolgok szükségszerű felgyorsítása, és más a hatásvadász B-kat. írás. Ha az elejétől kezdve ez lett volna a jellemző a sorozatra, valószínűleg nem jutok egy évadnál tovább.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

McCl@ne
McCl@ne [13409]
Én akkor érteném ezeket a sírásokat, ha az utolsó részt láttuk volna, de még van három. Kontextusukból kiemelt szituációkon kérődző stratégák és harcászati szakértők most végre kiélhetik magukat a fotelből, közben az előző évad sem arról szólt már, amiről az eddigiek. Azt kéne megérteni, hogy ha tartják azt a tempót, amíg igazán jó volt a sorozat (mondjuk az első három évad), akkor 58 évad lenne a végére, ha meg össze kell ütni a végét, akkor az ilyen lesz. Persze, jobb lett volna nappal a csata, csak került volna mondjuk dupla ennyibe, biztosan életszerű költségvetés lett volna egy sorozatepizódhoz Persze, jó lett volna, ha egyeztetnek harcászati elemzőkkel, csak nem ez volt a céljuk, hatásvadászatra utaztak, mert a teljes képet tekintve egyetlen momentum számított ebben a részben igazán: az a pillanat a végén, amikor x megöli y-t. A maradék három rész szempontjából ez a pillanat, és az ezáltal átrendeződő viszonyok számítanak, nem az, hogy merre futnak a lovak. Nem azt vitatom, hogy baromság volt-e, mert nyilvánvalóan az, sok mással egyetemben, de ettől a kérődzéstől hányok, mert elmegy a lényeg mellett: ez egy szórakoztató sorozat, nem pedig a mindenféle bizonyítási kényszereink, meg szorogásaink kiélésének a tárgya. Egy művészeti alkotás, ami a művészetialkotáskodást a megfelelő pillanatban (a mostani rész fináléjában) irdatlan magas színvonalon űzi, kitértem a hitemből, hogy milyen gyönyörűen össze volt rakva a vége.

A plot armour nem a karaktereket védi, hanem minket: attól, hogy ne egy mészárszéken veszítsük el a szereplőket - szinte már törvényszerűen -, hanem majd akkor, amikor a plot úgy csavarodik. Ha úgy csavarodik. Hogy ez egy kicsit direktebb lett a kelleténél, arról már megint más vitatkozni, de nem ezt látom, hanem kifingott mackóban halálokat kalkuláló kvázi rajongókat, akik arra az íróra hivatkozva követelnek egy elképzelt minőséget, akin ha múlna, akkor évtizedeket kéne várni egy-egy évadra. Ez most a Trónok harca, amit nézünk, és nem hibátlan, de tévétörténelem. Most már rángatják a sorsvonalakat, nem finoman húzzák, de így is a nyolcadik évadban járunk, nincs más választásuk. Nem most baszták el ezt, hanem már az elején, amikor nem húzták meg az ívét. Semmiből nem kellene több, mint 5-6 évad, ezt általánosságban ki lehet jelenteni, ide meg pláne igaz.

Respect is not given. It's taken.

Vissza

Fórumszabályzat