Ezzel egyet is értek részben. Valóban rezeg az egész szerkezet, magam is ezt írtam:
"Félre ne értsetek, nem vártam tömeges halált, igazából a készítőket sem hibáztatom, elég nehéz megoldani ezen a ponton, amikor van egy ember sereg, van egy zombisereg, hogy akkor elégítsd ki a hősi halált kedvelőket, meg azért éljék is túl páran. A kimerevített hősi halálok sem lettek volna jobbak, viszont teljesen ez sem, hogy az Éjkirály szépen besétál a tanítványaival, közben a főbb szereplők kitartóan gyakják az ellent, belassítják az eseményeket, melankolikus, ugyanakkor egyben lelkesítő zene szól, hogy érzékeltessék itt aztán tényleg pillanatokon most minden és paff."
Mégis egyszerűen, akárhogy nézem, ettől "jobb", kevésbé "kínos" megoldás nehezen születhetett ezen a ponton. Tudom, ismétlem: van egy halom karakter, akiket megkedveltek a nézők, és szerintem a készítők az egyszerűbb megoldást választották: nem mentek bele abba, hogy a nevesített karaktereket, még a legtöbb mellékszereplőt sem, szintén gagyinak ható, de valójában egyáltalán nem epikus jelentben áldozzák fel. Szerintem Theon lándzsa-rohanása, Beric Dondarrion "ajtóban kapaszkodva tartom fel a zombikat, mert ez a sorsom a veres papnő szerint" nagyon-nagyon gyengére sikeredtek, ilyen "volt áldozat, meg nem is" hatást keltenek.
A "nagyobb" szereplőket illetően, szerintem, egyszerűen ötletük nem volt, hogy áldozzák fel úgy, hogy a nézők többsége elégedett legyen, és a karakter története megfelelő végének érezzék - pont azért, mert eddig ez egy alapvetően "dráma-beszélgetős-múltbéli sérelmekkel terhes-az eseményekre ez kihatós" széria volt, most eljutottunk arra a pontra, amit még szerintem Martin sem tudja, hogyan kezeljen le (vagyis az eddigi low fantasyból hogyan váltson át a jó és a rossz harcának epikus fantasyjába, Gemmel és Sapkowski szerintem jobban kezelte ezt, és, ami még fontosabb rövidebben - ettől még lenyűgöző Martin mit alkotott). Pár éve egy azóta megszűnt fórumon fel volt töltve egy raklap közzétett, felolvasott fejezet magyar fordítása A tél szeleiből -nagyon jól sikerültek a fordítások- és még a hatodik könyv elején is ezen van a hangsúly, a karaktereken, a múltjukon, az érzelmeiken.
Szóval fogták, a legegyszerűbb döntést hozták meg: nem áldoztak be senkit, és majd meglátjuk, hogyan vezetik ki ezeket a szereplőket. Az utolsó évadokat ismerve nincsenek ezzel kapcsolatban jó megérzéseim, de már elfogadtam, hogy a könyvek és a sorozat is erre a pontra jutott. Tényleg jobb lett volna, talán, egy Helm-szurdokot vagy Minas Tirithet megidéző epikus csata, áldozatokkal, de sajnos, az egyszerűbb megoldást választották, részben a fentebb taglalt okokért - nem merték bevállalni, hogy így vezessék ki az évadok óta épített szereplőket. Ebben benne van Martin, a nézői elvárások, a készítők sete-sutasága a martin világ ihletének igazi megértésére, de elsősorban Martin a hibás.
Az évadot nézve arra jutottam, miközben ezen gondolkodtam, hogy Martin elhibázta a koncepcióját egy ponton. Zseniális volt, ahogy a régi toposzokat kiforgatta, úgy megvilágításba helyezett hős és jellemtípusokat, élő és lélegző, átélhető karaktereket alkotott. Ezért is sorolják a sorozatát a low fantasy alzsánerébe, hogy lerántotta a földre a tolkieni világot. Csakhogy elfeledkezett arról, hogy low fantasy, attól még, hogy "low", egyben még "fantasy" is. Az itthoni is olvasható szerzők közül Grey Keyes, Joe Abercrombie vagy Robin Hobb (őt ajánlom, hosszan, lassan és jól ír, de zseniálisan írja és építi a karaktereit, lelkileg meg is töri őket) nem feledkezett el erről, éppen ezért be is tudták fejezni a történeteiket, a misztikus szál és ellenség a karakterábrázolás mellett nem veszik el.
Martin szerintem annyira belegabalyodott már ebbe a westerosi karakter- és családtörténetekbe, múltbéli eseményekbe, hogy közben elfeledkezett erről a misztikus ellenség szálról, nagyon keveset lépett előre ezen a téren. Még az ötödik kötetben is jönnek be új szálak, az Arany Kompánia (Keserűacél döntéseinek kihatása), a Griff - mind kurva jók, igazából az egész össze meg vissza fonódások nagyon fel vannak építve, aprólékosan, de a legelső kötet legelső fejezetének ellenségei terén egy helyben toporog. E mellé pedig annyi karaktersorsot kanyarított, nem csodálom, hogy nem tudja kibogozni. Az eredeti három könyv helyett lett hét, a harmadik és a negyedik kötet között öt éves ugrást is tervezett az időben, aztán elvetette...
Szerintem a készítők fogták, és ezt az egész katyvaszt -mivel az Éjkirály a könyvekben a Fal tizenharmadik parancsnoka, aki a királynőjévé a legendákból visszamaradt történetek szerint egy olyan nőt tett meg, aki elvileg egy Más volt- leegyszerűsítették egy olyan utálható ősgonosz karakterré, akit aztán majd egy ilyen jelenetben ki lehet írni, mivel, véleményem szerint maga Martin maga sem tudja, hogyan futtassa a fontos szereplőket Északra úgy, hogy az a történet logikájából és a szereplők valós döntéseiből erednek, mert ezt szoktuk meg, de egyben legyen egy epikus a jég és tűz közötti nagy összecsapás. Szerintem ez volt a készítők dilemmája is, és a rész kapcsán is.
A magam részéről ezért engedtem el ezt a szériát és igyekszem ezt javasolni mindenkinek, és bátran állítom a készítők nem nagyon tudnak ebből jobbat és többet kihozni, csak úgy, ha több évadot csináltak volna, az meg, mint lentebb írtam, szerintem egy kábelcsatornánál nem fog működni, hogy még évadokon át egy halom pénzt lapátolnak bele, nem véletlen vannak már más sorozattervek is a martini világban. Sajnos kár logikus, az első évadokra hajazó lezárást várni...
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
HBO - A Song of Ice and Fire
A kritizálók közül szerintem (itt legalábbis) senki nem vonja kétségbe, hogy lehetetlen lezárni úgy ezt a sorozatot, hogy mindenki boldog legyen. Sőt úgy általánosságban igazán jól sem lehet lezárni.
De itt a csatánál nem is ez a vita tárgya. A HBO a végtelen erőforrásaival alkothatott volna egy a GoT színvonalához méltó csataorgiát, és én személy szerint "csak" ennyit vártam. Azt érzem, hogy a dramaturgia, feszültségteremtés terén rendben voltak, de után egyszerűen elfogyott az ötlet, jött a teljesen kiszámítható kliséhalmaz, tele a GoT világától általában távol álló utolsó-perces fájdalmas megmenekülésekkel. És ezt nem lehet az örök elégedetlen nézők nyakába varrni, meg ennek semmi köze, ahhoz, hogy vannak emberek akik rohadtul ráérnek oldalakat teleírni a szőrszálhasogató kritikájukkal, pontról pontra végigmenve a logikátlanságokon.

Teljesen egyetértek a sok-sok hozzászólással lentebb írt Aribeth gondolattal, hogy amióta elfogytak a könyvek, azóta a párbeszédek-történetszálak sablonosabbak lettek. A magam részéről is fogalmaztam meg kritikát az Éjkirály-történetszállal kapcsolatban, és abban talán megegyezhetünk, hogy akiknek itt tetszett a nyolcadik évad harmadik része valamilyen formában, sehol nem állítottuk, hogy ez annyira "szuperjó" lenne.
Pusztán annyit, hogy ami net-szerte megye, az már sok (pl. nekem nem volt bajom a kétpontos Star Wars-értékeléssel sem, mert olvastam, miért érezte úgy jawsika, ahogy; nekem sem tetszenek az új részek, a magam számára azonban találtam, bennük értékelhető elemeket). Spoiler nélkül a Végjáték kapcsán is az elemzővideókkal együtt (az olyanokkal is, amik kifejtik, miért vagy hülye, amiért nem tetszik esetleg a filmbéli megoldás) túlzásokba estek az emberek. Nincs baj azzal, ha kritikát fogalmazunk meg, azzal sem, ha a minőségét vonjuk kétségbe. Hanem az önjelölt katonai szakértőkkel vagy pl. az ilyenekkel:
Pusztuljon el GRRM meg a HBO teljes stábja hogy 8 másodperc alatt lerombolták 8 év munkáját, így aztán tényleg sok értelme volt ennek a szarnak, remélem mind meghaltok.
A meglepetéseket meg a drámát felváltotta a Hollywoodi mázkrém és a fanservice, nagyon fájdalmas megélni hogy a film és TV történelem legnagyobb csillaga ekkorát zuhant, béke poraira.
Jah és HBO a kurva anyád.
Bizonyos szempontból ez is egy elfogadható álláspont, nekem nincs is különösebb bajom vele, de azért ez már a lóról túlra esés esete.
A Star Wars is ugyanebben a csapdában van. Közel harminc év után folytatni az eredeti trilógiát kicsit vesztes ügynek tűnik. Nagyon sok irányba lehet elmenni és nagyon sok mindennel lehet csalódást okozni (és ebben még benne van az is, hogy a kritizálóknak igazuk van/lehet). Egyszerűen nem lehet olyat írni, ami mindenkit kielégít (és ez, mint mondom, továbbra sem mentség a minőség visszaesésére).
Maga a történet is túlnőtt Martinon, az első három könyvet relatíve gyorsan írta meg és adta ki, és a történetszálak szétágaztak, megsokasodtak. Bár szerintem Martin elég aprólékos és lassú író, és nem lehet csak erre fogni az "írói váláságát", épp a hetekben volt vele egy interjú, hogy iszonyú frusztráció van benne, mert jól akarja lezárni a történetét, úgy, hogy az olvasói annak ellenére elégedettek legyenek vele, hogy a sorozat már lelőtt pár fordulatot (HA lelőtt).És ez az olvasói tábor megnőtt, de elképesztően, a könyvei eladásai is. Nincs olyan Facebook vagy Twitter bejegyzése, ahol ne jelennének meg tömegesen a nem finoman fogalmazó követelőző "rajongók", hogy "írd már a kurva anyádat". Igaza van, ha meg is írja, annyi rajongó, az írásait, sőt, az egyik egyetemnek a korábbi szövegváltozatait rommá elemző embertömeg dafke csalódott lesz. Így rohadt nehéz alkotni.
Ennek árnyéka meg szépen rávetült magára a sorozatra is, mert ezt a sehová nem tartó, szétfolyt valamit, ami még véget sem ért, mert mellette született világbemutató album, novellák antológiákba, Wild Cards-szerkesztgetés, a Targaryen történelem első kötete, kellett valamilyen mederbe terelni.
És ennek sajnos az lett az ára, amit McCl@ne is írt: optimalizálás, mivel az HBO is kőkeményen profitorientált vállalkozás. Ez még persze nem teszi minőségibbé, "jóvá", elfogadhatóbbá az eddigi évadok teljesítményét, de az a dühöngés -nem rátok értem- egyenesen túlzás. Igazából arra célzok, ha megértjük, miért lett ilyen, akkor, ha nem is hunyunk szemet a hibák felett, szerintem könnyebben elfogadjuk ezt a zanzásított-hálivúdibb végeredményt.
Ebben pedig Martin keze is kőkeményen benne van - ha befejezte volna, ahogy ígérte, talán a készítők sem tömörítenek ennyire, és nem lesznek kénytelenek homályos, jegyzetes tervek alapján befejezni az egész szériát.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 09:59
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [5]
- 09:28
- Ki mivel játszik mostanában? [8306]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]