Nehezen haladok, bűntudatom van a "csecsemő fokozat" miatt, de alapvetően a korábban leírtakat tudom én is megerősíteni.
Messze azok a játék legerősebb, legjobb részei, ahol nem ez a meditate system van.
SPOILERIlyen a játék legeleje, a Mantissal való találkozásig, a megérkezés a Kashyyk-ra, az AT-AT capture-rel, vagy amit eddig láttam, a szabadulás az arénából, miután visszaszerzed a fegyód meg BB-1-t.
Ezek a részek erősek, különlegesek. Az, hogy feljebb vett nehézség mellett minden meditate pontot le kell ülni restelni, és mindenki újra él, és azon a folyosón, ahol az előbb mentél végig, mindenki újra ugyanott van, nekem immersion breaker. Egy Dark Soulsban ezt el tudom fogadni, ott ennek megvan a háttere, abba a világba beleillik.
Itt nem működik nekem. És tényleg, amit ti is sokan mondtatok, hogy ha lenne normális, unlimited heal-system, akár GoW (felvehető, innen-onnan eső healitemek), akár Spider-Man (folyamatosan, a harcból töltődő, szabadon használható heal), de akár Arkham módra (fight után a teljesítményed alapján visszatölt a HP-d) is, és szabad mentés, nekem ez simán Év Játéka lenne. Jó a sztori, jók a karakterek, jó a harc is. De az, hogy felvegyem a difficultyt azért, hogy a harcot jobban élvezhessem, cserébe meg minden bukásnál kezdhessek mindent elölről, hát az nem gyerebe.
Egyszerűen nincs meg a progress-élmény. Nincs meg az, ami a hasonló játékokban a legjobb, hogy ugyan visszamehetsz a collectible itemekért, de akiket legyaktál, nem lesznek megint ott... Ez nem is illik a SW világba, teljesen gyökértelen itt. Nem tudom, kinek az ötlete volt.
Tényleg ezért kár volt szerintem (nyilván ez szubjektív), de ez nálam ezt az egyébként baromi jó gamet eléggé lehúzza.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Nem nekem valók a nehéz játékok, messzire kerülöm is a DS/Sekiro/Surge rémségeket. Második nehézségi fokon kezdtem, de valamikor betelt a pohár és levettem legkönnyebbre. De még így is sokszor agyvérzés közeli állapotban vagyok. Főleg boss-oknál, ami természetesen pont akkor ugrik/teleportál arrébb vagy éppen akkor nyom egy olyan ba**ó támadást, ami földre visz,m amikor tolnám az odaugrós nagyot sebző vágást neki. Az ilyenektől kivagyok idegileg. Itt most a Dathomir-on már nagyon idegbe vagyok, kezdek fáradni így 17 órával a hátam mögött. A látvány, hangulat, zene az elképesztő, de saját bénaságom miatt a harc sokszor inkább frusztráló és sokszor legszívesebben abbahagynám. De aztán néha jön egy sok halál után bekövetkezett győzelem és akkor annyira jó érzés azt üvölteni, hogy "JÓ TETVEDÉK MOCSOK K*RVA ANYÁDAT, TE ÓTVAR SZENNY, HOGY ROHADNÁL MEG!!! MEGHALTÁÁÁÁL!!!!!!!!" 
