28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

A magyar labdarúgó válogatott



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33649]
Na bazz, most olvasom, hogy a Salzburgból hárman is koronavírusosak, ezért az egész csapat karanténba került, és így Szoboszlai sem jöhet haza a csütörtöki Eb-pótselejtezőre.

A kérdés, amellett, hogy minket elég súlyosan érint, ezáltal akár önmagában is beszédtéma lehetne, más szempontból is érdekes. Elég nagy tételben mernék fogadni arra, hogy a Salzburg-játékosok a Makkabi elleni BL-selejtezőn kapták el a kórt. A Makkabiból kirívóan sok, az odavágón bő tíz, a visszavágón pedig még ennél is több játékos hiányzott pozitív teszt miatt, alig bírtak annyi játékost összekaparni, hogy a kezdő mellett azért még a kispadra is leültethessenek néhány cserét. Azt nem kétlem, hogy mindenkit leteszteltek meccs előtt, és nyilván a pályára lépett játékosok mind fel tudtak mutatni egy (vagy több) negatív eredményt, de kiindulva abból, hogy az utolsó teszt és a mérközés között is eltelik bizonyos idő, illetve hogy a lappangási idő legelején a teszt sem tudja feltétlenül kimutatni a kórt, ezért aztán simán benne van, hogy a mérkőzésen fertőző játékosok is voltak a pályán. És ezt nem lehet semmivel kivédeni.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza

Fórumszabályzat