Minden épkézláb AC játéknak három szintje van: a történelmi homokozó, amikben hivatalosan csak már megtörtént emlékeket élhetünk újra, az eseményeken nem változtathatunk; a homokozóba (Animusba) befekvő jelenkori ember története; valamint a mindezek hátteréül szolgáló információmorzsák, amikből kirajzolódik az isu/first civilization világa, de mindig csak olyan formában, ahogy az adott játék készítői akarják, akár ellentmondva a korábbiaknak. A három réteg között a kapcsolat egy kaptafa: mindig van pár isu artifact, ami alkalmas az emberek fejét befolyásolni, hatalmas pusztításra képes, blablabla, ezért a jelenkori és a történelmi antagonisták megszállottan kergetik őket az ősi tudás megismerése, saját hatalmuk erősítése és egy új világrend felépítése érdekében, ezzel mennek szembe a régi és modern főhősök. Gyakran kerülnek még elő elrejtett, az idő vasfoga által kissé megrágcsált first civ épületek is, a jellegzetes magas bazalt/beton falaikkal meg a led égősorokkal, voltaképpen a modern dúsgazdag hipstermajmok ipari indusztriál stílusú otthonainak előképei.
Ahogy a kollégák írták, a jelenkori részek nagyon, a first civ háttérsztori közepesen zavarosak, de szerintem még így szórakoztatóak.
Kezdődött azzal, hogy Desmond Milest, az assassincsaládból megszökött csapost elkapták a templomosok (akik modern arcokhoz méltóan egy geci techcégen, az Abstergón keresztül működtek) a genetikai háttere miatt, és így letolta az AC1-et az egyik őse, Altair emlékeiben turkálva, egy aktuális isu mcguffint kergetve. Végül kiszabadult, és három részen át a másik nagy assassin ős, a fanfavorit Ezio útját követte. Itt még komolyan vették a vérvonalhoz kötött mozizást, az egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor Desmond megleste Altair és szerelme titkos légyottját, majd a randevújelenet után ment volna Altairral tovább, de ehelyett az asszony hasában ragadt a nézőpontja, mivel megfogant a következő őse. A harmadik részre sikerült előkaparni még egy neves, bár annál sótlanabb őst, a félig indián, félig brit Connort, akinek a függetlenségi háborús emlékei kapcsán Desmond sikeresen megakadályozta a világvégét.
A következő, kalózos résztől jött a modern szál első látványos átszabása, ugyanis innentől fogva nem volt szükség a vérségi kapcsolatra az ősök és az animusba befekvő mozizó között, így lett a jelenkor főhőse egy (vagy több?) noname, belső nézetből irányított gyakornok a magát szórakoztatóipari cégnek álcázó Abstergo kanadai központjában, aki az elmúlt pár száz évben elhunyt orgyilkosok emlékeibe járkált ki-be nyolctól ötig munkarendben, szépkártyás cafeteria és korlátlan kávégéphasználat mellett.
A kalózost követték a párizsi francia forradalmas, majd a Londonban játszódó ikertestvéres játékok, amik önmagukban nagyon élvezetesek, de a modern szál pár perces, semmitmondó videóbejátszásokra korlátozódott, a többség szerintem itt engedte el az egész hátteret.
Az Originstől indult a reboot, ismételten nevesített jelenkori hőssel, de sajnos Laylába nem fektettek annyi energiát, mint Desmondba, így az ő története langyos víz minden dráma ellenére, és ezen Desmond apja, William Miles felbukkanása sem javított. Pozitívum viszont, hogy a Valhallára a régi játékosok örömközpontjainak birizgálása érdekében visszahozták Desmond két jó orgyilkos haverját, a kockacsaj(TM) Rebeccát és a karót nyelt, ám jó dumájú angol történészgyereket(TM), Shaunt, akik az AC2-től a Syndicate-ig folyamatosan jelen voltak, és segítették az aktuális hőst.
Az Odyssey-től lett ismételten hangsúlyosabb az isu szál, ami szerintem nagyszerűen csúcsosodott ki a Valhallában.
SPOILER
Különös tekintettel arra, hogy több, korábbi játékokból megismert görög-római nevű isu isten/űrlény visszatért északi mitológiai formában. Az isuk részleges újjászületése a kalózós, majd a francia epizódokból jön, ahogy azt Davkar írta, a lore-ban jó ideig Aita, Juno férje volt az, akinek a genetikai öröksége és emlékei különböző korokban született emberekben bukkantak fel. Jelen játékban pedig tobzódunk a reinkarnálódott ufóistenekben Eivor-Odin, Sigurd-Tyr, Basim-Loki, Svala-Freya személyében. Bár jelen állás szerint nem mind ébredtek öntudatra, egyetértek Subjecttel, hogy Eivor szinte zavaróan nem tudta összekötni a pontokat, azok után sem, hogy még Odinnal is megküzdött a saját autonómiája érdekében.
A lényeg az, hogy erre a koncepcióra szerintem nagyon ügyesen húztak fel egy olyan történetet, amiben a középkori viking, az északi mitológiai, a fragmentekből előcsalogatható first civ, a jelenkori szálak és a régi játékokra utaló fanservice-ek gyönyörűen fonódnak össze.
Más kérdés, hogy a játék maga nem mindenütt tartja az ehhez szükséges színvonalat, a történelmi küldetések minimum harmada dögunalom volt, egy nagyon fontos központi küldetés után leült a főszál, és hiába kisebb hivatalosan a térkép, meggyőződésem, hogy többet kell pöcsölni a feladatok/tereptárgyak pipálgatásával, mint az Odyssey-ben (és még messze nem értem a végére).
