Megértelek különben, én pl. a pap osztállyal vagyok úgy, hogy soha, semmikor, legalábbis "tisztán, önmagában" nem. De druidát sem hiszem, hogy bármikor is indítottam volna. Sőt, a színtiszta casterekkel (wizard, sorcerer stb.) is úgy voltam a legtöbb cRPG-ben, hogy nem az én világom, maximum felfogadott társként, de főkarakterként soha.
Anno nekem a paladin volt 90%-ban a kezdőkarakter. Harcos, közelharcos, de nem olyan szimpla, mint egy sima warrior, van benne mindig egy kis "csavar" (minimális mágia vagy egyéb különleges képességek), vagyis mehetsz vele sarabolni a harc sűrűjébe, de mégsem egy "szimpla harcos". Plusz ő a "segítőkész jófiú", ami tökéletesen fekszik roleplay szempontjából az én valós beállításomhoz, természetes játékmódomhoz. Paladinnal vittem végig anno először a BG1-et és 2-t, a Pillars of Eternityt, az Icewind Dale játékokban Paladin volt az elsődleges karakterem (a csapat vezére), Paladinnal mentem a Pathfinder: Kingmakerben is elsőre, de még a Diablo2-ben is palát csináltam stb. (Talán az NWN-ben tettem anno kivételt, és ott sima harcossal tudtam le elsőre a játékot, de nem maradt meg bennem pontosan, szóval lehet, hogy ott is pala volt az első.)
Ha újráztam, és nem akartam megint paladinnal menni, akkor sem távolodtam el messzire a harcos vonaltól: fighter, ranger, fighter/cleric, fighter/mage típusú karakterekkel, esetleg a szintén harcos vonalra illeszkedő, de "fifikásabb játékot kívánó" monkkal mentem.
Azután nálam is a DAO környéke volt, ahol második végigjátszásra (az elsőt egy greatsword alapú harcossal toltam le, akivel persze paladin szellemben játszottam
) egy rugót választottam be, és ott nagyon élveztem a karaktert. Sokkal jobb volt, mint az elsőre használt harcos.
Majd ezen felbuzdulva néhány játékban elkezdtem bővíteni a kört, kilépni valamelyest a "komfortzónámból". Így lett az egyik BG-sorozat végigjátszásomban is Blade alosztályú bárdom, ami persze a legharcosabb bárd, de mégis azért elég messze van a klasszikus harcosoktól. Rogue Rebalancing moddal csináltam (úgy igazodik jól a pen&paper verzióhoz), és nagyon-nagyon élvezetes volt vele a játék. (Sajna a Siege of Dragonspear kieg óta a BG1 játszhatatlan a Rogue Rebalancinggal, mert valami összeakadás miatt elcsúsztak a stringek, és csupa értelmetlen hülyeség van emiatt benne.) De akkor ez a Blade végigjátszás nem csak nosztalgiát hozott elő, hanem valami újat is, hiszen más taktikával kellett mennem bizonyos helyzetekben. Ezért erősen megmaradt bennem.
Azóta, bár többnyire tartom magam első nekifutásokra a klasszikus játékmódomhoz, nyitottabban állok hozzá a karakterosztályokhoz. Persze játéktól is függ, és pont a BG3-nál éreztem azt (az EA-s tapasztalataim alapján, ahol még egy próba sorcerert is nagyon élveztem, holott a korábbi BG-kben eszemben nem jutott volna ilyet indítani), hogy ide nagyon élvezetes lenne egy bárd! Amihez persze a BG-nosztalgiavonatos Blade végigjátszásom is erősen beleszólt.
Különben a bárd indulásnál egy pofozni való fantasy hippinek tűnik a ruhája miatt, de az szerencsére hamar lecserélhető
Most már adamantin páncélban, két kézi nyílpuskával és két handzsárral (inkább szablyával, ha a kinézetet veszem) veszett jól mutat, és eddig hatékonynak bizonyult minden helyzetben. Úgy indul a napom, hogy gondolatolvasás, állatokkal dumálás és láthatatlanság érzékelés varázslat (az első kettő ingyen van, mert rituálé típusú), plusz amulettből holtakkal beszélés. Ezek mind kitartanak a következő long restig (a gondolatolvasást bukhatod, ha sebződsz, de harcon kívül ingyen újra varázsolhatod). Harcban elég erős vagyok (a college of swords elég sok speciális manőverre ad lehetőséget, ahol két ellenfelet támadhatsz egyszerre, vagy támadsz és az AC-d is megnő közben, vagy hátralököd az ellenfelet, és még rá is teleportálhatsz utána ingyen; plusz választhatsz küzdőmód specialitást - én itt a two weapon fightingot választottam; valamint, bár egy szinttel később, mint a "rendes" harcosok, de kapsz extra támadást minden körre). S mindezeken túl a szociális érintkezésekben, skillekben elég jó vagyok (és alapból több skillben vagy képzett, mint mások), sőt, még azokban is van némi kompenzációm, ahol nem vagyok képzett, mert a jack of all trades miatt a proficiency bónuszod felét megkapod ezeknél is. A hab a tortán, hogy a játék dugig van spéci [bard] jellegű válasz- és választási lehetőségekkel, amelyek sokszor jelentősen könnyebbé teszik bizonyos helyzetek megoldását.
Így megmaradt a harc élménye, amiben persze annyira azért nem vagyok jó, mint egy battlemaster alosztályú harcos, de még így is elég kemény vagyok, nem kell szégyenkeznem, s nem is vagyok annyival rosszabb, mint amennyivel jobb vagyok szinte minden másban, miközben "kitágult a világ" egy átlag harcoshoz képest.
Ja, és sok dolgot sunyítva meg tudsz csinálni. Pl. valahonnan el kéne emelni valamit, de pont ott ácsorog a tulajdonos vagy valaki? Semmi gond, kicsit arrébb megállsz a bárdoddal, zenélni kezdesz, mire odagyűlik mindenki a közelből. Te zenélsz, és másik karakterrel addig szépen odaosonsz a cucchoz, ami jó eséllyel már senki látóterében nincs benne, és hopp, már el is emelted
De tényleg annyi a lényeg, hogy ami megfog, azt kell választani. Az első 5-10 játékórában úgyis kiderül, hogy azt kapod-e, amire számítottál, vagy meg tudod-e azt valósítani vele, amit szerettél volna.
Endure. In enduring, grow strong.
