Az utóbbi évek egyik legjobb élménye, még úgyis, ahogy gothmog írta, hogy az Act I. és II. jóval összeszedettebb, mint az Act III. (ez utóbbi néha kicsit "chekclist"-nek érződik, amiket pipálgatunk és kíváncsian várom, hogy a Definitive Edition hogyan bővíti majd a társak történetszálát, hogyan építi be a megígért Upper Cityt [már ha]), és kevésbé bugosak is. Ettől függetlenül a harmadik felvonás messze meghaladja azt, amit sok mai játék nyújt tartalomban és nincs hiányérzetem.
Itt a harmadik felvonásban voltak a legjobban megtervezett, legjobb csaták, de ha csak egyre szavazhatnék, akkor az Act III.-at megnyitó, éjszakai küzdelem vinné pálmát. Iszonyú élmény volt mindegyik (a Remény Háza a zenével, áááá).
Ami még mutatja, hogy ez a játék más, mint a többi (lehet máshol is volt ilyen, de eddig még nem találkoztam vele): a stáblista végén perceken át megy a személyes üzenetek sora, az utolsó mondat külön nekem köszöni meg, hogy erősítem az RPG szeretők táborát.
SPOILER
Ketheric Thormot megpróbáltam megmenteni, a családja sorsa igazi tragédia, de ha jól emlékszem, erről írtam lentebb.
Szerintem Orin is egy áldozat, de itt nem is hiszem, hogy lett volna más választás, hogy visszaformáljuk az erőszak útjáról.
Gortash túl negédes volt nekem. Esélye sem volt, hogy megfontoljam az ajánlatát.
A két korábbi játékból érkező társ (Jaheira, Minsc) egy kicsit töltelék-társaknak tűntek, Halsin is az Act II. után. Remélem egy későbbi bővítés még ad az ő útjukhoz is plusz küldetéseket, mert ha megmented pl. Tanielt, utána Halsin elrablásán kívül eléggé behal ez a szál. A két réginél pedig adná, hogy bővebb útvonalak legyenek a városban hozzájuk kötődően. Így csak egy kicsit fan service.
Amennyire nem érdekelt Astarion a kezdetben, később megkedveltem a sorsa miatt. Ezért hagytam, hogy megölje a mesterét, és a vámpírivadékok el lettek engedve Mélysötétre, amit a vámpírölő harcosnemzet kicsit zokon is vett
. A végén, mikor már újra érzékeny a napfényre és el kell szaladnia, sajnáltam, hogy az epilógusban nem lehetett vele beszélgetni. Kár, hogy ennyivel lezavarták.
Ahogy kár, hogy Shadowheart sem kapott epilógus beszélgetést. Elengedte a szüleit, és visszatért Selûne útjátra.
Gale szépen ment tovább, hogy kihalásza a korona darabjait a folyóból, ha meggondolnám magam, csatlakozhatok hozzá, de magának szánja, nem az egykori úrnőjének.
Wyll Blade of Avernus lett, Karla vele tartott, ez lett a záróanimáció számukra és a magának a játéknak is a stáblista előtt. Tetszett ez a befejezés. Szerintem összepasszolnak, a sorsuk is.
Igazából minden társamnak segítettem.
A saját utam és a társamé. Mivel, amikor végleg összejössz Lae'zellel, egy ahhoz hasonló beszédet nyom le napkeltekor, amit D&D témában a Drizzt-től olvastam a Mendékben (ez a kedvenc könyvem a szériából), illetve Fényeskardú Sturmtól a Dragonlance/A téli éj sárkányaiban, akkor végleg megvett magának a nő ():
"De én miért lettem más? - töprengett Sturm magában, pedig tudta a választ, mialatt a törpe zsörtölődését hallgatta; a surranó, a törpe, a varázsló, a fél-elf miatt. Ők tanították meg rá, hogy más szemmel is lássa a világot: mandulavágású szemmel, a sajátjánál gyöngébb szemmel, sőt, még homokóra-szemmel is. A Derekhez hasonló lovagok csak fehérben és feketében látták a világot. Sturm egyszerre látta a világ ragyogó, tarka színeit és nyomasztó szürkeségét."
Szóval nem is volt kérdés, hogy vele maradok és megígértem neki, amikor kérte, hogy ha ez egész lezárul, együtt maradunk (ez a videó az: https://www.youtube.com/watch?v=zwcIPkfIDB0, pontosan ugyanezt válaszoltam).
Éppen ezért bármennyire egyetértettem Baldurian/az Uralkodó érvelésével, hogy végig mellettünk volt, Orpehus kiszabadítása mellett döntöttem [amit végül is azért nem bántam meg, mert elég gyorsan csatlakozott az agyhoz), viszont, hagytam, hogy ő alakuljon át, és a végén, amikor megkéri Lae'zelt, legyen ő a megváltója a népüknek, arra kérem, hogy menjünk tovább együtt a közös utunkon és Orpheus öngyilkos lesz.
Majd amikor azt mondja Lae'zel, hogy ezután úgy fogunk élni, hogy mindig vadásznak majd ránk, az én döntésem az, hogy vele együtt nézek szembe ezzel a kihívással.
Lehet ez egy kicsit önző döntés, de kifejezetten örültem, hogy ilyen befejezés is van, hogy lehet kicsit önzőnek lenni magunk felé, plusz pozitív irányba lehetett terelni egy militarista neveltetésű karaktert, nekem Lae'zel lett a kedvenc szereplőm, "magam" mellett a játékban.
Szerintem Orin is egy áldozat, de itt nem is hiszem, hogy lett volna más választás, hogy visszaformáljuk az erőszak útjáról.
Gortash túl negédes volt nekem. Esélye sem volt, hogy megfontoljam az ajánlatát.
A két korábbi játékból érkező társ (Jaheira, Minsc) egy kicsit töltelék-társaknak tűntek, Halsin is az Act II. után. Remélem egy későbbi bővítés még ad az ő útjukhoz is plusz küldetéseket, mert ha megmented pl. Tanielt, utána Halsin elrablásán kívül eléggé behal ez a szál. A két réginél pedig adná, hogy bővebb útvonalak legyenek a városban hozzájuk kötődően. Így csak egy kicsit fan service.
Amennyire nem érdekelt Astarion a kezdetben, később megkedveltem a sorsa miatt. Ezért hagytam, hogy megölje a mesterét, és a vámpírivadékok el lettek engedve Mélysötétre, amit a vámpírölő harcosnemzet kicsit zokon is vett
. A végén, mikor már újra érzékeny a napfényre és el kell szaladnia, sajnáltam, hogy az epilógusban nem lehetett vele beszélgetni. Kár, hogy ennyivel lezavarták.
Ahogy kár, hogy Shadowheart sem kapott epilógus beszélgetést. Elengedte a szüleit, és visszatért Selûne útjátra.
Gale szépen ment tovább, hogy kihalásza a korona darabjait a folyóból, ha meggondolnám magam, csatlakozhatok hozzá, de magának szánja, nem az egykori úrnőjének.
Wyll Blade of Avernus lett, Karla vele tartott, ez lett a záróanimáció számukra és a magának a játéknak is a stáblista előtt. Tetszett ez a befejezés. Szerintem összepasszolnak, a sorsuk is.
Igazából minden társamnak segítettem.
A saját utam és a társamé. Mivel, amikor végleg összejössz Lae'zellel, egy ahhoz hasonló beszédet nyom le napkeltekor, amit D&D témában a Drizzt-től olvastam a Mendékben (ez a kedvenc könyvem a szériából), illetve Fényeskardú Sturmtól a Dragonlance/A téli éj sárkányaiban, akkor végleg megvett magának a nő (
):
"De én miért lettem más? - töprengett Sturm magában, pedig tudta a választ, mialatt a törpe zsörtölődését hallgatta; a surranó, a törpe, a varázsló, a fél-elf miatt. Ők tanították meg rá, hogy más szemmel is lássa a világot: mandulavágású szemmel, a sajátjánál gyöngébb szemmel, sőt, még homokóra-szemmel is. A Derekhez hasonló lovagok csak fehérben és feketében látták a világot. Sturm egyszerre látta a világ ragyogó, tarka színeit és nyomasztó szürkeségét."
Szóval nem is volt kérdés, hogy vele maradok és megígértem neki, amikor kérte, hogy ha ez egész lezárul, együtt maradunk (ez a videó az: https://www.youtube.com/watch?v=zwcIPkfIDB0, pontosan ugyanezt válaszoltam).
Éppen ezért bármennyire egyetértettem Baldurian/az Uralkodó érvelésével, hogy végig mellettünk volt, Orpehus kiszabadítása mellett döntöttem [amit végül is azért nem bántam meg, mert elég gyorsan csatlakozott az agyhoz), viszont, hagytam, hogy ő alakuljon át, és a végén, amikor megkéri Lae'zelt, legyen ő a megváltója a népüknek, arra kérem, hogy menjünk tovább együtt a közös utunkon és Orpheus öngyilkos lesz.
Majd amikor azt mondja Lae'zel, hogy ezután úgy fogunk élni, hogy mindig vadásznak majd ránk, az én döntésem az, hogy vele együtt nézek szembe ezzel a kihívással.
Lehet ez egy kicsit önző döntés, de kifejezetten örültem, hogy ilyen befejezés is van, hogy lehet kicsit önzőnek lenni magunk felé, plusz pozitív irányba lehetett terelni egy militarista neveltetésű karaktert, nekem Lae'zel lett a kedvenc szereplőm, "magam"
mellett a játékban.Az EA-val együtt közel 236 órám van a játékban, egyelőre pihenőt tartok, mielőtt egy Durge kalandba kezdenék.
Atomjó játék volt.
