JIB-vel az elmúlt hetekben már átbeszéltük a bennem gyűlő ellenérzéseket, de akkor ide is beállok rázni a pofonfát
:
A BG3 technikai szempontból fantasztikus: az interakciók száma, az elágazó küldetések és döntések bonyolult hálója, a harcrendszer kreativitása mind előremutató, az iparágnak leckét feladó pozitívumai a játéknak.
De istenem, ami a sztorit és a párbeszédek minőségét illeti, én megálltam az Act 3 utolsó harmada fele, és sem befejezni nincs kedvem, sem egy Tavot indítani (pedig tudom, hogy ő éri meg a legjobban), mert annyira úgy érzem, mintha egy nagy rakás vegán, pánszexuális, genderfluid, terminally online tumblr és twitter függő szedte volna ki a fiókból a 19 éves korában a livejournalnak írt vicceskedő és szexi fanfictionjeit, hogy a hasonszőrű játékosok elvárásainak megfeleljenek. Lásd, most is az az egyik legfontosabb frissítés az epilógus mellett, hogy kellő mennyiségű romantikázó animáció bekerüljön a játékba, tisztára, mintha a Sims 4 patch jegyzeteit olvastam volna.
Persze, vannak jó jelenetek és kicsit mélyebb küldetések (Ethel, Ketheric, társak sztorijai), meg remekül elszórakoztam több interakción (az a drow prostituált fickó BG-ben, azt vagy húsz percen át visszatöltöttem, hogy az összes párbeszédopciót átküldhessem a barátaimnak, akikkel sírva röhögtünk), meg a társak színesek és szerethetőek, de annyira… gyerekesnek és felületesnek érzem összességében.
(És nem azzal van a gond, hogy a világa eleve ilyen, a DnD film is laza volt, de szerintem jobban pengette az érzelmi húrokat.)
Plusz az is szívfájdalmam, hogy 20 évvel ezelőtt rengeteg időt töltöttem a Forgotten Realms világában (BG, NWN, regények), valamennyire még emlékszem a lore-ra, de nem gondolom, hogy a játék jól adagolná azt akár az új játékosoknak, akár az újrakezdőknek.
