Az év legkellemesebb csalódása. Mint oly sokan, én is a szkeptikusok táborát erősítettem a megjelenésig. Bár a lengyel Bloober Team egy korábbi sétaszimulátorával, a Blair Witch-csel egész jól elvoltam, de egy Silent Hill-cím már egy másik kávéház. Úgy gondoltam, hogy az a Konami, ami képes volt előbb Kojimát meneszteni, majd évekre pacsinkóvá zülleszteni a Silent Hill franchise-t, pusztán piaci alapon döntött, amikor a Bloober képében az olcsó lengyel munkaerőt választotta. De még ha így is történt, a Bloober maximálisan komolyan vette a rábízott feladatot, még ha ennél mélyebb vízbe nem is dobhattak volna ma egy játékfejlesztő céget. Mert a régi Silent Hill-játékok közül lehet, hogy a 3. és 4. részek félelmetesebbek voltak, de azt a pszichológiai mélységet, amit a 2 képvisel, egyik későbbi rész sem tudta újra előadni. Ez az, amitől a 2. rész lett a legtöbbek számára az etalon, és ami miatt az egekbe szöktek az elvárások.
Nem húznám az időt: a Silent Hill 2 Remake semmivel nem nyújt kevesebbet, mint az eredeti játék, ugyanakkor minden szebb, modernebb és kézreállóbb lett. Egyszerűen annyira jó, hogy végre nem külön-külön töltődnek be a szobák egy helyszínen, hanem kvázi érzékelhető töltési idő nélkül bolyonghatunk a szobák és emeletek közt (nem mellékesen: meglepően fürgén tölt be a játék). Annyira jó, hogy többé nem az inventoryban kell matatni egy fegyverváltásért vagy egy gyógyital legurításáért! A kedvenc újításom a térképrendszert érte: James nem csak, hogy valós időben veszi elő és lapozgatja a térképet, de még azt is meganimálták, amikor új jelöléseket rajzol a térképre. Tele van ilyen apró, de gondosan kidolgozott részlettel a remake, amiket külön senki nem hiányolt, és mégis hétmérföldes lökést adnak az immerziónak!
A fejlesztők meglépték azt, hogy teljesen elszakadtak attól a kissé animés karakterábrázolástól, ami mindig is a japán videójátékokat jellemezte - és milyen jól tették! A főbb jellegzetességek megmaradtak, de a karakterek fizimiskája a 0-ról lett újragondolva. James még soha nem volt ilyen meggyötört, és sokszor nem is kell megszólalnia ahhoz, hogy az arcáról, tekintetéről leolvassuk a gondolatait. Az új Mariát rögtön a szívembe zártam, és amikor mellénk szegődik, szinte folyamatos közte és James között a kommunikáció (amit nemrég a 4. részben hiányoltam Henry és Eileen párosánál). Nem mellesleg nem fél reflektálni Jamesnek azon cselekedeteire, ami egy játékos karaktertől megszokott, de egy nemjátékos karakter szemében furcsa viselkedésnek tűnik. Az új arcok, új szinkronhangok, új motion capture-animációk és még filmszerűbb cutscene-ek összessége miatt még soha ennyire nem voltak élők a Silent Hill 2 karakterei: mindvégig átérezzük belső vívódásaikat, motivációikat.
Mindezt az Unreal 5 motor olyan látvánnyal tárja elénk, amilyenre korábban nem sok példa volt. Nem tudok betelni vele, a látvány úgy gyönyörű, hogy közben nem pipacsmezőket kellett a grafikusoknak megalkotniuk, hanem penészben, vérben, rozsdában és fekáliában gazdag sötét útvesztőket. Ahogy a másik topicban írtam, ezt a youtube-videók nem adják vissza a tömörítésük okán, ezt mindenkinek a saját monitorán kell látnia. Írom mindezt úgy, hogy a framerate miatt hamar ki kellett kapcsolnom a ray-tracinget, és a részletességből is visszavettem - de legalább a DLSS tette a dolgát. A Bloober Team mellett a másik legjobb döntés a Konami részéről pedig nagy valószínűséggel az volt, hogy megtartották Akira Yamaokát, aki a régi Silent Hill 2 témáit újrahangszerelte.
Ezúttal is külön csúszkán lehet állítani a fejtörők és a harcok nehézségét. Én standard/standard nehézségen hagytam mindkettőt, de a harcokra nem tudtam ráérezni, számomra elég nehéznek bizonyultak. Szerencsére nem a technikai korlátok tették nehézzé, mint a régi részekben (hirtelen szembeforduló kameranézet, stb.), hanem az ellenfelek lettek okosabbak és agresszívabbak a korábbiaknál (ahogy pl. a félénk manökenek képesek észrevételük után szobákkal arrébb kúszni és újra elbújni előlünk, hogy inkább amott lepjenek meg, az eléggé aljas). Az újragondolt boss fightok különösen nehezek lettek. Most már bevallhatom, a játék végi statjaim szerint 77x haltam meg a végigjátszásom során
, ami vélhetőleg skill issue a részemről, mert az egyik kedvenc videósomnál ugyanez a szám 0 volt. Igaz, ha nem a játék végén jövök rá, hogy itt nem a fejekre, hanem a lábakra kell célozni, talán könnyebb dolgom lett volna. Ugyanakkor a fejtörők már-már megalázóan könnyűek voltak (nem kellett fejből vágni Shakespeare műveit, mint a Silent Hill 3-ban), egy esetben meg brute force-szal oldottam meg egy zárkombinációt, ahol szerintem nem volt logikus a megfejtés.
Tudnék még áradozni a játékról, de a többi maradjon meglepetés (bőven lesz mit felfedezni, easter eggekből sincs hiány). Negatívumot ugyanakor szinte alig tudnék mondani. Talán csak azt, hogy elég gépigényes. Viszont bugokkal alig találkoztam, azok is elhanyagolhatók. Nem tudom, mi történt - kezdenek rájönni a kiadók, hogyha játszhatóan jelenik meg egy játék, akkor azt a játékosok is megköszönik? Hogy azért mégis legyen valami negatívum a végére: a deluxe kiadást vettem meg, ami tartalmazza a soundtracket, és amiből érthetetlen mód hiányzik a Theme of Laura és a Promise is! A New Game+ módban újrajátszhatjuk a játékot mindenféle hülye filterrel (fekete-fehér kép, CRT filter, poszterizált grafika stb.), amiknek az égvilágon semmi értelmük. De meglesz az újrázás, mert sikerült a legrosszabb befejezést összehoznom.
TL;DR: mondhatnám, hogy soha rosszabb remake-et nem szeretnénk a jövőben látni, de ha csak fele ilyen jó remake-ek készülnek, akkor sem lesz okunk panaszra. Alap nehézségen kicsit egészségtelenül sokszor haltam meg a harcokban, miközben a fejtörőkön nem kellett sokat agyalni, de ez nem vont le sokat az élményből. A lengyelek felnőttek a feladathoz, és nem csak, hogy példátlan műgonddal nyúltak a játékhoz, de a SH2 remake a legjobb dolog, ami ezzel a tetszhalott franchise-zal történt az elmúlt 20 évben. Részemről különösen örülnék a Bloobertől egy 3. rész remake-jének, de ezek után lényegében jöhet tőlük bármi. Aki szerette az eredeti játékot, az kérdés nélkül vesse bele magát, de a modernizált játékmenet miatt Silent Hill-szüzeknek is ajánlott (csak bírják a pszichológiai nyomást).
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
