Az a baj, hogy itt mindenki azt hiszi, hogy az amik egy embreként imádják a Bush-t, pedig egy hajszálnyi előnnyel választották meg. Ahogy elnézem az ami gazdaság jelenlegi állapotát, a következő választáson szépen ki is szavazzák, ha a demokraták elfogadható jelöltet állítanak.
Szaddam tömeggyilkos, Bush meg egy fanatikus és tehetségtelen szürke elnök, de ő azért meg sem közelíti a Szaddami vagy Kim Ir Szeng-i mélységeket.

Szaddam megérdemelné, hogy vele is úgy bánjanak el, mint ahogy sok ezer Iraki állampolgárral az ő parancsára elbántak.
Aki Szaddam-ot sajnálja, annak ott van még néhány jó kis diktatúra a világban, Észak-Korea, Líbia, Irán, stb. Kinek-kinek ízlése szerint. Elég, ha egy hetet ott tölt valaki, biztosan elmegy a kedve ezektől az országoktól és Irak az egyik legrosszabb volt.
Az amik ott szúrták el, hogy 91-ben nem mentek be Bagdad-ba. Ha akkor az öregebb Bush nem olyan rövidlátó politikus, akkor most Irakban nem lenne balhé, és az Irakiak azóta is ünnepelnék az amikat. De akkor szegényeket rendesen a sz@rban hagyták az amik.

Blade