A játék fő része az egyszemélyes kampány. Ez egy kerek sztori, mely Steve Hawkins történetét meséli el. Izgalmas feladatokat kapunk és szinte az összes filmekből ismert vietnámi szituációba belekerülünk. Géppuskázunk helikopterből, mászunk nénykézláb alagút rendszerekben, szabadítunk foglyokat, őrjáratozunk a Ho Si Min ösvényen, csapdákat hatástalanítunk és a többi...
Által mennék én a Tiszán ladikon...
Fontos kérdés szokott lenni manapság, hogy lehet-e menteni. Ez a VC-ben a nehézségi fokozattól függ. Könnyű fokozatban bármikor menthetünk, és ahogy egyre nehezebb fokozatot választunk, úgy limitálódik a használható mentéseink száma. Szerintem ez egy kellemes kompromisszum a Ghost Recon és az OpFlash mentési metodikája között. Természetesen más is múlik a nehézségen. Jobban sebződünk és kevésbé gyógyulunk nehezebb fokozatban.
Ha végeztünk a kampánnyal, ún. quickfightok nyílnak meg előttünk, melyben beállításokkal varázsolhatunk saját küldetéseket nem túl nagy lehetőségekkel. De ezek nem annyira tetszettek, mert hiányzott belőlük az a hangulat, ami a kampányban megvolt. Nagy előnye viszont, hogy ebben az esetben vietnámi oldalról is ölhetjük a jenkiket. Ezt természetesen többjátékos módban is megtehetik mindazok, akik hálózatban akarják osztani barátaikat és viszont.
Az eligazitás alatt baromi jó zene szól.
Most, a cikk végén összegeznem kellene a Vietcongot. Nehezen találok szavakat, és amiket találok, azok mind szuperlatívuszok. A Vietcong egy zseniális, fantasztikusan megalkotott és hihetetlen hangulattal rendelkező játék. A cseh programozók és designerek már megint mesterművet alkottak. Le a kalappal előttük. Nem is tudok olyan réteget mondani, akinek nem ajánlanám. Vietcongot a játékosoknak, szabadságot a vietnámiaknak
---
