Sziasztok!
Én szerintem igenis létezik ez a fajta kapcsolat férfi és nő között, viszont a tapasztalataim szerint egy bizonyos ideig az egyik biztos szeretne többet a másiktól. Ezen a ponton dől el, hogy mi lesz az egész kapcsolatból. Ha a másik partner is hajlandó beleugrani, akkor összejönnek, ha nagyon nem, összevesznek, ha viszont jól tudja kezelni mindkettő az egészet, akkor kialakulhat a barátság.
Én most éppen ilyen szituációban vagyok. Volt egy nagyon bonyolult kapcsolatom, amit még mindig nem hevertem ki, és néha minden fajta érzelem csak így rámtör. Már nagyon úgy éreztem, hogy nincs remény, amikor mellém állt egy nagyon kedves ember. Bevallom, tetszik is nekem, de ő megmondta, hogy részéről csak barátság. Nagyon jól megértjük egymást, és sok időt eltöltünk egymással. Kicsit böki a csőrömet, hogy nem valószínű, hogy ebből több is kialakulhat, másrészről boldog vagyok, mert ilyen barátom van, akire tényleg lehet számatani, akármi a probléma. Szerintem ha kellene, még az éjszaka közepén is ott lenne. Mondjuk ezt még nem próbáltam, meg különben sem akarom "agyonnyomni" az én problémáimmal. Ő tudja, hogy most min megyek keresztül, és nagyon sok dologot levesz a vállamról, és sasként őrködik felettem, amikor szükségem van rá.
Ami igazán széppé teszi, hogy képes meglátni mindenben a jót, és a szépet, képes együttérezni, és képes meghallgatni. Talán neki köszönhetem azt is, hogy még itt vagyok.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 23:28
- Ki mivel játszik mostanában? [8305]
- 22:31
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [4]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
