Leszokom a dohányzásról!

continue:

Egereken végzett kísérletek azt mutatták, hogy azok az állatok, amelyeknek a szervezetébe korábban THC-t juttattak (tetrahidrokannabinolt, a cannabis hatóanyagát), nem mutattak nagyobb érdeklődést a heroin vagy kokain iránt, mint azok az egerek, amelyek nem kaptak THC-t. Ami azt jelenti, hogy ha valaki átszokik a kemény anyagokra, nem azért teszi, mert a fűszívás késztette erre a szervezetét, hanem más, főként társadalmi okai lehettek, tehát fű-előzmény nélkül is kiköthetett a heroinnál.

A függőség kialakulása és természete igen komoly szakmai kérdés, élettani, pszichológiai, sôt szociológiai is. (Szerintem például az is függőség, ha egy állampolgár mindent az államtól vár, egy nő mindent egy férfitól, egy újgazdag mindent a pénztől, de ezekbe talán most ne menjünk bele.) Egyébként pedig mindannyian függőségben vagyunk valamitől. Mohón sózunk vagy cukrozunk, kávé nélkül el se bírjuk kezdeni a napot. Miért falunk csokit, sütit? Nem a táplálkozás, hanem a gyönyör kedvéért, mert az agyban valami követeli, néha igen hevesen, az édességadagját. Krémessel is kábíthatja magát az ember, és kábítja is.

Itt kellene kitérni a dohány- és alkoholfüggőség problémájára, mivel mindkét élvezeti cikk - jellemző, hogy így nevezik őket és nem kábszernek - komolyan veszélyes az egészségre és a környezetre egyaránt. Viszont - és ezzel tudomásom szerint nem sokat foglalkoznak a szakértők - mindkét szernek feszültségoldó, feszültség-levezető hatása is van, és noha a kár, amelyet okoznak, jelentős, még senki nem mérte föl, mibe kerülne a társadalomnak, stresszben és szorongásban mérve, egy esetleges dohánytalan lét. A szesztilalom hátrányait pedig az amerikai társadalom egyszer már fölmérhette a saját kárán.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a kenderfüst beszívása olyan kis édes semmiség, mint egy csokor ibolya szagolgatása. Noha az eddigi kutatások és tapasztalatok szerint fiziológiai függőséget nem okoz, elvonási tünetekről sem hallott még senki, valamilyen lelki, szellemi, kulturális függőség mégiscsak ismeretes, ámbár egyénenként igen változó szinten. Tény, hogy azt az izgalmat, amellyel egy dohányos tud éjnek évadján az üres városban vadászni egy pakli cigire (az alkoholista kiszolgáltatottságáról nem is beszélve), a rendszeres fűszívó nem ismeri, legföljebb maga elé mosolyogva fölsóhajt: de jól jönne most egy spangli, ám ha nincs, nincs. Ha egy ideig nem szív, előfordulhat, hogy ötlettelennek és kicsit hülyének érzi magát, de aztán ez elmúlik. Mindez igen nagy mértékben függ attól, hogy a fűszívó mire használja a szert: önmegnyugtatásra, búfelejtésre, gyomorbántalmai enyhítésére, alkoholizmusa elmulasztására, önértékelése megerősítésére, gondolatai szabadasszociációs bővítésére, szerelmi teljesítménye növelésére, vallási jellegű áhítat átélésére, barátok közötti kommunikáció felpördítésére, vagy arra, hogy csitítsa megnevezhetetlen szorongásait. A fű ugyanis megrendítő kapcsolatokra tud fényt deríteni a fogyasztó agyában az idő megfoghatatlan természetéről, az én és a világ határainak átjárhatóságáról és arról, hogy a dolgok másképpen is lehetnek, mint amilyennek eddig láttuk vagy képzeltük őket.