Biztos? Lehet, hogy a menekülésszínleléses taktika már nem dívott, de hátrafelé sztem attól még nyilaztak, már miért ne tették volna? Ezt most nem csak úgy csakazértis mondom, találtam olyan xiii. sz.-i templomi kárpitfestményt (ill a képét
), ami egy hátrafelé nyilazó magyar harcost ábrázo, és nem hiszem, h csak nosztalgia jelleggel.
A visszacsapó íj (reflexíj) kérdését is feldobnám még, mert ugyan már átnéztem vagy 10 ilyen oldalt, de mindegyik kizárólag a működési elvét magyarázza, azt, h meddig használták, meg úgy általában, meg sem említik.
Amúgy összeírtam már vagy 8-10 magyar egységet, most megyek (edző)táborozni, azt' majd kibővítve, összerakva felrakom, lehessen mit ócsárolni..

DEBRECEN és semmi más, győzni fogunk KITARTÁS!!!
Ekkor már mi is lovasrohammal harcoltunk. Fokozatosan átvette az ország a nyugati harcrendszert. Rendelkeztünk nehézlovassággal, de soha sem volt belőle igazán sok.
