Ez egy ilyen visszatérő motívum lett (volt) nálunk.
Az egyik haverom mindig ezzel lövöldözött ránk lakásban (tehát valós időben kényszerültünk gyakorolni a bullet-timeot).
Egy máik eszelőssel meg öreg nyanyákra lövöldöztünk vele az ablakból, majd amikor lelőttük őket, visszahúzódtunk egy picit és vártuk a reakcióikat: nézelődtek össze-vissza, nem tudták, honnan jön a támadás.
A finálé ezzel a pityuval az volt, amikor páran felmentek az aula karzatára és onnan lemesterlövészkedték egy kölök fülét.
A kis pöcs meg azon mód, vérző fejjel, elrohant az igazgatóhoz. Na, azóta nincs meg a stuki. 
