Fórum » Beszélgetés a játékokról
Prince Of Persia: The Sands Of Time
Sok szerencsét.Nekem is kb. 6-szorra sikerőlt.

Üdv!
Hát, elakadtam, és már annyira felidegeltem magam ezen a részen, hogy már a játék leinstallját fontolgatom...
Szóval ott vagyok, mikor egy ilyen liftszerűséggel emelkedünk fel, és közben teleportálnak oda a rohadék homoklények. Én még csak-csak elbírok velük, de a lányt folyton megölik. Egyszerűen annyi dög jön, hogy nem bírok egyszerre arra is figyelni, hogy én bírjam a strapát, meg még a kiscsajt is védjem (bár itt is lennének olyan jó kis kombók, mint a másik két részben!). Ha odamegyek a lány mellé, akkor persze odasereglik az összes, és nem hogy gyorsabban végeznek a lánnyal, hanem a kamera is olyan idióta szögből mutatja az eseményeket, hogy semmit se látok, csak a nagy behemótok hátát.
Esetleg valami tipp? Azt pl. hogyan lehet megcsinálni (egyszer sikerült valahogy), hogy a herceg egy erős tőrdöféssel eltüntet egy homoklényt (mikor még nem a földön fekszik)?

Lacho calad! Drego morn!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 11:33
- Játék kívánságlisták és várólisták [15]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]