Hamarosan mozikba kerül az Underworld sci-fi horror folyatatása, az Underworld: Evolution. Az első részt 2003-ban forgatták Budapest utcáin és metróalagútjaiban, ezért sok magyar statiszta kapott szerepet a filmben. A második részt már Kanadában készítették, de az amerikai rajongók kérésére egyetlen magyar szereplőt, Görög Zitát vissza kellett írni a forgatókönyvbe. Len Wiseman rendező nem támaszthatta fel Zitát úgy, mint ahogy azt annak idején a Dallasban láttunk Bobby Ewing esetében, ő inkább visszament az időben, a második rész közben többször visszatekintünk a múltba, megismerünk egy-egy előzményt, és ekképpen kaphatott szerepet a gyönyörű modell lány is.
Újra összecsapnak vámpírok és farkasemberek, találkozunk a vérszomjas hatalommal, bosszúval, két ellenséges családdal, és az ehhez kapcsolódó, amolyan Rómeó és Júlia-féle tiltott szerelemmel. A történetben minden egyes viszály új felfedezéseket hoz napvilágra, más megvilágításba helyez korábbi eseményeket, áthatolva a lelkek mélyén eltemetett, fájdalmas emlékek sötétjén.
Görög Zita, az Underworld: Evolution sajtótájékoztatója után elmondta, hogy bár nem kedveli a horrorfilmeket, a véres jeleneteknél mindig eltakarja a szemét, mégis megtisztelő volt számára, hogy visszahívták a forgatásra. „Nagyon jól éreztem magam Kanadában, tetszett az a fajta profizmus, amellyel kint találkoztam. Jól esett, hogy minden egyes színészre odafigyeltek, még azokkal is sokat foglalkoztak, akiknek csak pár perces szerepe van a filmben” – nyilatkozta Zita, akinek tíz perces szereplése három hetes felkészülést vett igénybe, hiszen meg kellett tanulnia íjjal bánni, lovagolni és vívni. „Sajnos apróbb balesetek is értek a forgatás során – mondta Görög –, egyszer a ló dobott le, egyszer pedig meghúzódott a vállam, amikor az egyik nyílvesszőt kirántottam a tokjából.” A médiaszemélyiség megerősített abban is minket, hogy óriási különbségek vannak egy amerikai, illetve egy magyar produkció felvételei közben: „Kint mindenre jó előre megvan már az anyagi háttér, amiből a film elkészülhet, ott szóba sem jöhet, hogy egy forgatásnak pénzhiány miatt le kell állnia. Sőt, külön figyelmet fordítanak a színészek exkluzív elszállásolására, étkeztetésére is.”
Április 27-étől láthatja a filmet a közönség a hazai mozikban, de addig is rápillanthat a www.underworld.hu magyar nyelvű honlapra, ahol további érdekességeket tudhat meg a filmről. Emellett, egyedülálló módon, a filmhez külön WAP oldal is készült a Studio 10 jóvoltából, amely az underworld.wapozz.hu linken érhető el. Így most már mobiltelefonon keresztül is belekukkanthatnak az érdeklődők a film részleteibe, kulisszatitkaiba.
Görög Zitát visszakérték az amerikaiak
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]