26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Konzol - Sony

Új PlayStation 3 verzió érkezik

109990 forintba fog kerülni a csökkentett képességű konzol.

Írta: Dino 8 hozzászólás

A Sony újgenerációs játékkonzolját leginkább az ára miatt érte a rengeteg kritika. Sokan várták, hogy előbb-utóbb a gyártó bejelent egy új, olcsóbb változatot is, ez azonban váratott magára - egészen mostanáig. A ma kiadott SCEE sajtóközlemény szerint ugyanis október 10-étől érkezik a boltokba az újabb verziójú PlayStation 3, mely az eddigi modellhez képest csökkentett képességekkel, de jóval barátságosabb, 399 eurós áron lesz kapható - hazánkban ez 109990 forintos javasolt fogyasztói árat jelent. Az új változat 40 GB-os winchesterrel rendelkezik, természetesen megtalálható benne a Blu-ray lejátszó, ugyanakkor az eddigi négy helyett csak két USB 2.0 port kapott rajta helyett, és kimaradt belőle a memóriakártya-olvasó is. Még egy fontos tulajdonságnak mondhatnak búcsút azok, akik az olcsóbb változat mellett döntenek, ez pedig a visszafele kompatibilitás, tehát az új gépen nem lesznek futtathatók a PlayStation 2 játékok. A jelenlegi Starter Pack - mely az eredeti alapkészleten felül plusz egy SIXAXIS vezérlőt és két játékot tartalmaz - ára 499 euróra fog csökkenni (itthon 131990 forintra), amíg a készlet tart.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Razor03
Razor03 [14703]
Pedig jó dolog a visszafelé történő kompatibilitás. Van 10-20 régi kedvenc konzolos játékod, de a régi gépet nem akarod előbányászni a szekrény mélyéről...vagy már el is adtad...de játszani meg szeretnél...hát nem jó dolog, ha a régi cuccok is futnak (úgy mint PC-n)? Ez egy ilyen praktikus dolog lenne, ha a nextgen konzolok nem tudnák, akkor meg ezért anyázná mindenki a gyártót...szóval szemét húzás, hogy a támogatást kiszedték. A mondandód többi részével egyet értek, talán a PS3-as extrák (mint a BlueRay, amit mi földi halandók úgy sem használunk ki - most még) jó dolog, így emészthetőbb a magas ár, de egyben értemét veszti a zárójeles megjegyzés miatt. Azt is vegyük figyelembe, hogy a "beteg" X360-nak van 1 év előnye, de ennyivel hamarabb el is fog avulni, hisz speckók alapján jóval gyengébb a PS3-nál, bár ez sem 100, hisz a PS2 is állja még a sarat, és hatalmas támogatottságnak örvend még most is, pedig jóval karcsúbb, mint az Xbox(1)…(ezt ne vedd komolyan, csak hangosan gondolkodtam). Az viszont tény, hogy X360 jobb vétel, mint a PS3, vagyis miután kiadták a feljavított (minden bizonnyal még olcsóbb) változatokat.
padavan
padavan [21647]
A korábbi változatok továbbra is gyökér drágák. És egyébként nem azért akarok venni jódrágán egy PS3-at, hogy PS2-es játékokat futtassak rajta. De megértem én, hogy PS3-as játékok hiányában ez is alapja lehet egy idióta marketingnek.
Razor03
Razor03 [14703]
Jah, sry, a hírt nem olvastam (még a címet sem :P), csak a hsz-re válaszoltam :). A korábbi változatokra viszont igaz amit írtam ;).
Sevores
Sevores [5211]
Még egy fontos tulajdonságnak mondhatnak búcsút azok, akik az olcsóbb változat mellett döntenek, ez pedig a visszafele kompatibilitás, tehát az új gépen nem lesznek futtathatók a PlayStation 2 játékok.
Razor03
Razor03 [14703]
Már hogy a viharba ne futnának :D! Az európai PS3-ak nem tartalmazzák a PS2-es chip-et, így szoftveres úton futtatják a régi PS1-2-es játékokat.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (8 db)