Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
2004-ben jelent meg a Terrorist TakeDown című taktikai akciójáték, amelyben - a névből adódóan - terroristákra vadászhattunk, túszokat menthettünk, és csapást mérhettünk az ellenállók gyenge pontjaira. A Terrorist TakeDown 2 pedig az idei év elején jelenik majd meg - ebben az amerikai tengerészgyalogság bevetéseit követhetjük végig, természetesen hasonló problémakörökben, mint amit az elődben megszokhattunk. A készítők változatos helyszíneket ígérnek – a sivatagban, arab piacon, elhagyott épületekben húzzák meg magukat terroristáink, akik gyakorta szednek túszokat is. A játék amúgy a F.E.A.R. grafikai motorját használja, igaz azt rendesen felturbózva, így hát nem feltétlenül Crysis szintű grafikára kell számítanunk, de egy próbát megérhet, ha már megérkezett a demo:






