Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Seattle-ben rendezett Gamefest 2008-on a Microsoft immár hivatalosan is bejelentette, hogy készül a DirectX 11-es verziója. Természetesen ez igen fontos hír a játékipar számára, hiszen a 10-es és a 10.1-es fejlesztések óta beszélünk "következő generációs" játékokról, amelyeket persze hamarosan könnyedén felül fognak múlni a fejlesztők. A 11-es sorszámú DirectX-be új shader technológia került bele, melynek segítségével a programozók a grafikus processzort általános célú párhuzamos processzorként is tudják alkalmazni. Tehát nemcsak a grafikai számításokat, hanem bármi mást végeztethetnek a GPU teljesítményét kihasználva. Emellett javulnak a többszálú programozási képességek és a hardver alapú tesszeláció lehetőségei (az objektumok háromszög- vagy négyszöghálóvá alakítása) is. A jó hír pedig az, hogy a későbbiek során megjelenő 11-es verzióhoz nem szükséges feltétlenül új hardver, mivel kampatibilis lesz a DirectX 10-es kártyákkal is.
