És még mondják, hogy nincsenek érdekes koncepciók... pedig elég csak mai vendégünkre nézni, az Iron Grip: Warlordra. No jó, valami hasonlót már a Dungeon Keeperben is feszegettek, jelesül azt, hogy egy szoftverbe csomagolva kapjunk egy stratégiai és egy FPS játékot is. Azaz amíg nekünk úgy tetszik, addig felülnézetből kontrollálhassuk csapatunkat, ám ha pörgősebb részekre vágyunk, akkor egyik emberünkbe "belészállva" egyszerűen átvehessük egy másik nézetből az irányítását. Nos, az Iron Grip pont ezt kínálja, ráadásul mindezt főként a kooperatív szórakozásra kihelyezve, melyben aztán igen jól lehet keverni a stratégiai és az FPS részeket (valaki "felülről" koordinál, a többiek pedig teljesítik a parancsot). A Warlordsban két frakció küzd egymással, harcolnak a másokéért, és védik a saját városukat - ebbe a háborúba léphetünk mi is be. Azonban akár a The Atelia Militia, akár Konföderáció pártjára állunk, a lényeg mindig ugyanaz, nem túl nagyszámú, de elit csapatokat irányítva megszerezni a másik tulajdonát, időnként pedig megvédeni a miénket. A játékból most kiadták az első játszható demót, lehet tölteni:
Iron Grip: Warlord - demo
Megérkezett az akció-stratégia demója.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]







