A Nagykanizsai Városi Bíróság tiltott pornográf felvétellel való visszaélés miatt ítélt el egy 56 éves nagykanizsai férfit, akinek számítógépén 72 jogtulajdonos 222 szoftvere is illegálisan megtalálható volt. A bíróság az egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetés mellett 7,5 millió forint kártérítést szabott ki a vádlottra.
A Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztály Csúcstechnológia Elleni Osztálya nyomozásaként kézre került családapa számítógépén olyan felvételeket tartott, amelyek láthatóan 18. életévüket be nem töltött személyeket, gyermekeket, „a nemiséget súlyosam szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon” ábrázolták. A gépen és egyéb adathordozókon összesen 1 146 kiskorú személyről voltak megtalálhatók pornográf felvételek. A bíróság a vádlottat egy év hat hónap, két évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A gyermekpornó miatt lefoglalt számítógépen és CD-ken, DVD-ken a rendőrök azonban nemcsak pornográf képeket, hanem kalózszoftvereket is találtak nagy számban, így a nyomozás ebbe az irányba is kiterjedt. A 72 jogtulajdonos összesen 222 programja között számos játékprogram és egyéb szoftver mellett nagy értékű, professzionális tervezői alkalmazások is szerepeltek, így a bíróság összesen 7 506 100 forint kártérítés 60 napon belüli kifizetésére kötelezte a vádlottat. Fenti összegen túl az eljárás közel hétszázezer forintra rúgó költségét is a nagykanizsai férfinak kellett megfizetnie.
A kártérítés kifizetése érdekében a bíróság az ügyészség indítványa alapján a vádlott tulajdonában álló családi házát zár alá vette, amelyet a kártérítés megtérítése után oldott csak fel. A vádlott a házra jelzálogkölcsönt vett fel, hogy a 7,5 millió forintot ki tudja fizetni.
Gyermekpornóval kapták el a nagykanizsai szoftverkalózt
Jelzálogkölcsönt kellett felvennie a kártérítés kifizetésére.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Replaced teszt – Helycserés támadás
- 5. Ismét repkedhetünk az AION 2-ben, az NCSoft 2009-es játékának folytatásában
Legfrissebb fórumtémák
- 20:52
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2553]
- 18:06
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [5]
- 11:47
- OPUS: Prism Peak teszt – Kamera által élesen [hozzászólások] [1]
- 09:13
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1519]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
