Az NVIDIA újabb csúcskártyával rukkolt elő, név szerint a GTX590-essel. A két darab GF110-es GPU-t tartalmazó, gigantikus méretű lapon még helyet kapott 3 GB-nyi GDDR5-ös memória is. Chipenként 512 CUDA mag található meg a kártyán, amit nyugodt szívvel vehetünk duplán is, tehát 1024 CUDA magot tudunk izzasztani a legújabb, nagy grafikus teljesítményt igénylő játékokkal. A memóriákat 384 bites adatsínen tudja elérni egy-egy GPU, és 1536 MB áll egyszerre a rendelkezésére. Az új felsőkategóriás kártya 328 GB/s memória sávszélességgel dolgozik, e mellett pedig a memória chipek 854 MHz valós órajellel pörögnek – ami 3416 MHz effektív órajelet jelent. A GPU magok órajele pedig 607 MHz, aminek köszönhetően a CUDA egységek 1214 MHz-en ketyegnek. Ez kicsit talán kevéskének tűnhet, ugyanis majdnem megegyezik a GTX570-es kártya adataival, de erre mindenképp szükség volt, hogy a kártya fogyasztását rendszabályozni bírják. Ez a TDP érték pedig 365 W, amely pont 10 W-tal kevesebb, mint a Radeon HD6990-nél.
A két GPU között egy NF200-as PCIe híd tartja a kapcsolatot, melynek köszönhetően egy belső SLI megoldással is működtethetjük a kártyát, ha pedig még egy ilyen rettenet kerülne esetleg a gépünkbe, akkor akár quad SLI-ben is képes dolgozni. A referencia kártya két slotos, egy ventillátoros hűtéssel kerül forgalomba, mely két hőkamrát is tartalmaz. Ezek hivatottak hűteni a két GPU-t. A kimenetek közt három darab dual-link DVI portot és egy mini-DisplayPortot találhatunk. Ez három 2560*1600-as felbontású monitor csatlakoztatását is lehetővé teszi, de természetesen, ha az nVidia 3D vision technológiáját akarjuk kiaknázni a kártyával, akkor szükségünk lesz három darab 120 Hz-es fullHD kijelzőre is.
A szörnyeteg ajánlott végfelhasználói ára 699 dollár, és már kereskedelmi forgalomban kapható. Természetesen a gyártó partnerei közt is már találhatóak GTX590-es kártyák, így a túlhajtott, egyedi hűtésű darabokat is kereshetitek, lesz belőlük bőven.
NVIDIA GTX590 - újabb csúcskártya, immáron két GPU-val
Az nVidia nem pihen a GTX580 babérjain, megérkezett a két GPU-s változat.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
_Sun_ 2011.03.27. 23:35 [827]
Szerintem egy ilyen VGA mellé már dukál egy komolyabb hangkártya is, és akkor teljesen mindegy milyen hangkiment van ezen.
balays82 2011.03.27. 20:43 [14276]
Így is van, ami kiviszi a hangot, ott van rajta a DisplayPort, ami bár nem annyira elterjedt, de nagyjából ugyanazt tudja, mint a HDMI, sőt bizonyos szempontból állítólag jobb is. Ettől függetlenül szerintem is elég furcsa döntés az elterjedtebb HDMI mellőzése.
Neil 2011.03.27. 20:28 [101]
sőt mai monitorokhoz már alapból adnak átalakítót
rootshaper 2011.03.27. 20:17 [1614]
valószínű azért, mert ez gémingre való, így feltételezik, hogy hangra semmi szükséged, hogy a kártya vigye ki mondjuk a TV-re, más előnyt meg hirtelen nem tudok a HDMI csatlakozó mellett a DVI-vel szemben. átalakítót meg bárhol kapsz egyébként is :)
bali000 2011.03.27. 20:03 [127]
ezen miért nincs hdmi kimenet ?
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
