A Nokia január végétől Magyarországon is elkezdi a Lumia 800 okostelefon értékesítését. A mobil különlegessége, hogy ez az első olyan készülék, amelyet a finn gyártó a Windows Phone operációs rendszerrel szerelt fel. A fekete, ciánkék és fukszia árnyalatokban elérhető mobil 3,7” ClearBlack AMOLED-kijelzőt kapott, míg a hátoldalán a 8 megapixeles, kettős LED vakus, autofókuszos Carl Zeiss kamera helyezkedik el. Az elkészült fotók, videók vagy akár a zenék és dokumentumok tárolásáról a 16 GB belső memória, valamint az ingyenes SkyDrive tárhely gondoskodik, míg a rendszert egy 1,4 GHz-es Qualcomm Snapdragon processzor hajtja meg. A Lumia 800-on ráadásul elérhetőek a Microsoft Office 2010 alkalmazásai, a Word, az Excel, a PowerPoint és a OneNote. Természetesen nem maradtak ki a Nokia hagyományos alkalmazásai sem, így elérhető a lépésről lépésre vezérlő Nokia autós navigáció, valamint az útvonaltervezéssel kapcsolatos információk lekérése, melyekhez a térképek wi-fi-n keresztül is letölthetőek a Windows Phone Piactérről. Az első Windows Phone-alapú okostelefonok megjelenésével közel egy időben, februártól a Windows Phone Piactéren olyan magyar nyelvű alkalmazások lesznek elérhetők, mint például a Vatera online aukciós portál applikációja, a Global Soccer, amely a nemzetközi labdarúgás híreit szállítja a futball szerelmeseinek vagy az Origo hírportál, a Portfolio.hu, a Mozi24 és a TV24 által kínált információk.
Hazánkba érkezett a Nokia Lumia 800
A finn gyártó első Windows Phone rendszerű mobilja a Microsoft Office 2010 alkalmazásait is magával hozza.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]


