28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Konzol - Sony

PS Vita nyitócímek - Virtua Tennis 4: World Tour Edition

A SEGA kézikonzolos teniszjátéka is február 22-én érkezik.

Írta: gregmerch

Az immár napokon belül debütáló PS Vitához érkező kezdő címek sorát fogja bővíteni a SEGA igen népszerű, arcade elemekkel tarkított teniszsorozatának legújabb darabja, a Virtua Tennis 4: World Tour Edition is. Az asztali masinákon tavaly óta elérhető játék exkluzív, hordozható portjában a világ 22 teniszhírességének bőrébe bújva versenyezhetünk az MI, vagy akár társaink, barátaink ellen, összesen 33 stadionban. A játékmódok skálája igen színesnek ígérkezik, ami tartalmazni fogja a tréning és a különböző meccs-, valamint bajnokság opciók mellett a karrier módot is, amelyben felnevelhetjük saját játékosunkat. Sőt, a PS Vita kamerájának köszönhetően akár saját fotónkat is konvertálhatjuk a játékba, így valóban a „magunk képére” formálhatjuk kis tanítványunkat. Természetesen a sorozatra jellemző mini-játékok szintén helyet kapnak ebben a verzióban is. Az irányításra az első és hátsó oldali érintőfelületek segítségével is könnyedén módunk nyílik. Többjátékos partik lebonyolítására pedig mind online, mind pedig offline módban lehetőségünk lesz – utóbbi esetben egy PS Vita touchscreenjét bökdösve irányíthatja a két játékos a teniszezőket.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Virtua Tennis 4 (PS Vita)
  • Virtua Tennis 4 (PS Vita)
  • Virtua Tennis 4 (PS Vita)
  • Virtua Tennis 4 (PS Vita)
  • Virtua Tennis 4 (PS Vita)
  • Virtua Tennis 4 (PS Vita)
  • Virtua Tennis 4 (PS Vita)
  • Virtua Tennis 4 (PS Vita)

Virtua Tennis 4 (PS Vita)

Platform:

Kiadó: Sega

Megjelenés: 2012. február 22.

» Tovább a játék adatlapjára

gregmerch

gregmerch
Amióta az első kvarcjátékát meglátta kb. 6 éves korában, mindennél jobban érdekelték az elektronikus játékok. 2010 óta árasztja el cikkeivel a magazin oldalait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!