28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Diablo III - furcsaságok a digitális verziónál

Meglepő új rendszer lépett életbe az 1.0.3 patch óta.

Írta: rootshaper 6 hozzászólás

Sokan már azért is a hajukat tépték, hogy a Diablo III használatához folyamatos internet kapcsolat szükségeltetik - akár egy MMO-hoz. Ez azonban még talán semminek mondható ahhoz képest, amit a legutóbbi patch bevezetésével a Blizzard kitalált.
A történet annyi, hogy akik a digitális verziót vásárolják meg mostantól, a Blizzard saját boltján keresztül, azok 72 órán keresztül csak a Starter Editionnel játszhatnak. Bizony, a demóval. Erre azt a magyarázatot adták a fejlesztők, hogy igyekeznek kiszűrni a csalókat és védeni próbálják a többiek játékélményét. Akik tehát digitális verzióban gondolkoznak, számoljanak azzal is, hogy három napig nem léphetnek a 13-as szint fölé, nem játszhatnak együtt a haverokkal, csak a Starteresekkel, valamint nincs lehetőségük sem a goldos, sem pedig az eurós aukciós ház használatára.
A Kotaku szerint erre mindössze azért van szükség, hogy levegyék a terhet a szerverekről, de ez inkább úgy néz ki, hogy míg állsz a sorban a bebocsájtásra várva, egy biztonsági őr méreget végig, nem csinálsz-e valami gyanúsat. Mindez már csak azért is furcsa, mert az aukciós ház, ahol a legtöbb csalásra lenne lehetőség, a három nap alatt nem elérhető. Szerintetek miért van erre szükség?

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Diablo III

Platform:

Fejlesztő: Blizzard Entertainment

Kiadó: Activision Blizzard

Megjelenés:
2012. május 15. PC
n/a: PS3, PS4, X360, X1

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

gothmog
gothmog [5158]
Kis kiegészítés/módosítás:

Csak a digitálisan megvásárolt példányokra vonatkozik.
Maximum 72 óra a várakozási idő (legtöbb esetben ennél kevesebb).

A célja pedig feltehetően a csalók kiszűrése. Digitális vásárlásoknál ellenőrzik a bankkártya adatokat, a "nagyüzemi csalók" pedig rendszerint hamis adatokkal vásárolnak. Főleg, ha már korábban végleges letiltás/kitiltást kaptak.

Tehát most elméletileg az AH-t és RMAH-t használó mezei játékosok érdekében történik ez a kis kellemetlenség. Amely nyilván annak az embernek, aki éppen most szerezte be a játékot digitális vásárlással, és vetné bele magát, komoly mérgelődést okoz.
Ugyanakkor Skeleton Kingig, ha valaki benéz mindenhova, meghallgat minden párbeszédet, nem csak átrohan a terepen, hanem néha kicsit körül is néz (érdemes, mert félelmetesen hangulatos), kb. 4-6 órányi játékot el fog ütni, és lehet, hogy másnapi belépésnél már a teljes értékűvel folytathatja. Úgyhogy nem kell túldramatizálni a dolgot szvsz.
Drukala
Drukala [559]
Mindenki bűnös, amíg nem bizonyítja az ártatlanságát.

Szerencsére nálam kimaradt a D3, de remélem más cégek nem fogják követni a példát.
Berci1
Berci1 [469]
Adják olcsóbban a digitálist és akkor bárki kibírja.
david139
david139 [18716]
Szerintem aki eddig nem vette meg a játékot, az ki fog bírni még 3 napot a vásárlás után. Csalók ellen pedig tényleg hatásos. Nincs ezzel semmi baj.
Mithorn
Mithorn [23]
Azért van rá szükség, hogy ha valakit kibannolnak pl. botolásért stb. ne tudjon 10 percen belül újra munkához látni. A 3 nap alatt meg ellenőrizni tudják pl. a vásárláshoz használt bankkártyát (illetve használt ip címet), hogy nem vásároltak-e vele már korábban olyan accountot amit illegális dologra használtak. WOW-ban is megállapították, hogy legtöbbször ha bannolnak egy kínai gold farmert 5-10 percen belül jön a vásárlás azonos ip-ről és megy is vissza.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (6 db)