Sok rendszer a Diablo III-ban újragondoláson ment keresztül, melynek köszönhetően az 1.0.3-s patch élesítése után egy rakás nem várt bug jelent meg a játékban, mely az őrületbe kergette a játékosokat. Ilyen volt például a witchdoctor leginkább használható képessége, a zombimacik gyakorlatilag teljes elbaltázása. Szerencsétlen jószágok rendre beleakadtak nem látható falakba és ha lépcsőn, vagy más lejtős felületen kerültek megidézésre, akkor elszálltak mint a Mikulás rénszarvasai. Azt mondta a Blizzard, hogy ezt nem óhajtja hotfixben kijavítani, ennek ellenére mégis jön az 1.0.3a nevű gyorsjavítás, amiben a hibát orvosolni próbálják. De nem csak erről lesz szó: a halálok utáni 10%-os elhasználódás nem változik, viszont a csata közbeni folyamatos felszerelési "kopás" mértékét erősen visszaveszik. Javításra kerül még egy bug, mely miatt néhány elit pakk nem dobta a megfelelő minőségű és mennyiségű lootot, valamint XP-szerzési és gold farmolási kiskapukat is befalaznak az új tapaszban.
Az új javítást holnap fogják élesíteni, reméljük nem keletkezik még több egyéb bug. De úgy is fog.
Diablo III - gyorsjavítás érkezik
Sok hibát vetett fel az 1.0.3 számú tapasz, de ezt igyekeznek gyorsan orvosolni.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Diablo III
Fejlesztő: Blizzard Entertainment
Kiadó: Activision Blizzard
Megjelenés:
2012. május 15. PC
n/a: PS3, PS4, X360, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
Yourmom 2012.06.26. 19:54 [528]
Ha tokeletesen jott volna ki, akkor lehet ra untal volna par het alatt.:D Nezd a jo oldalat, most igy hogy a patchekel egyre jobb lesz, legalabb hoszabb ideig lefoglal, ha nem, akkor igy jart.;)
Yaho0 2012.06.26. 17:30 [1644]
Szerintem a mostani állapotban inferno sokkal jobban bevan lőve. Ismét csak hangoztatnám, hogy az nem volt nehézség, hogy mindenkit one-shotoltak a mobok. Csak egy bökkenő volt, hogy a rangedek nem engedték magukhoz, és vígabban farmoltak, míg a meleek vért izzadtak. Most már menni fog ez teljesen rendben van lehet mit farmolni megvan a droprate. Az igazság az, hogy lehet mondani, hogy nem 2 hétre vettem meg várjunk türelemmel, de kérem hova várjak még türelemmel? A legprofibb cég, milliónyi tapasztalattal a hátuk mögött, én nagyon nem ezt vártam, hogy várjak türelemmel, hogy talán 1 hónap múlva játszható lesz. Ettől függetlenül most már egyre jobban élvezem infernot és továbbra is játszok vele és ez szomorít el a legjobban, hogy egyébként egy hihetetlenül jól összerakott játék, de a hibái annyira felbosszantanak...
Peace 2012.06.26. 15:06 [28888]
Ez sajnos ebben a formában nem igaz. Jelenleg i fegyverem 830-as dps-el bír, socketes, ad 180 dex-et és 180 vit-et. Alapból olyat keresek, ami minimum 200 dex-et ad legalább 950-es dps, és socketes legyen. Így is rengeteg vit-et fogok veszíteni, és valószínűleg megbánom, de aminél még éppen hogy elgondolkoznék, hogy megéri-e az olyan 9-10 milla, ami meg tényleg jó az 20-50 milla, de ami nagyon jó, az 250kk. ;-)
csuroach 2012.06.26. 13:40 [4262]
"mert simán játszok és élvezem, és mikor sírásokat olvasok, akkor szólalok fel." - Azt mondtam magamtól nem állok le fényezni, csak ha már zavar az, hogy egyesek mennyire elégedetlenek, mert nem az ő kényük kedve szerint van a játék, akkor elmondom, hogy lehetnének kicsit türelmesebbek vagy hagyják abba.
Számomra vicces az, amikor valaki azért sír mert nehéz az inferno és mellette mikor jön a hír, hogy nerfelik az infernot felszólal a másik tömeg, hogy miért nerfelik az infernot? Az embereknek semmi sem jó, és akárhonnan is nézzük ez csak egy játék... Könnyebb azt mondani, hogy könnyű az inferno Act1 de nem megy az Act2 és unom az Act1-et mert szar, mint venni egy gold+magicfindos gyengébb cuccot és (most már Hell Act3-4en is eshetnek jó cuccok) Hellt faromolni gyengébb cuccba a változatosság kedvéért. Millió lehetőség van a játékban, olyat is hallottam valaki 50 milliót kaszált azzal, hogy megvett egy plan-t és craftolja eladja őket, a lehetőségek végtelenek, elég összetett játék ez, és nem sokára jön a PvP ami külön mókás lesz, de mondjuk tényleg nem értem minek akarok én bárkit is meggyőzni arról, hogy jó ez, nem egy rossz játék, ezek szerint nem én dobtam ki az ablakon pénzt, de akik pl úgy állnak hozzá mint Te, azokat nem sajnálom...
Elég egyszerű a kérdésedre a válasz, még mindig jóval többen játszanak, farmolgatnak, gyűjtögetnek, még azok is akik panaszkodnak, mint akik nem. Több ezren nézik a nagyobb játékosok streamjeit. Szerintem már ez is elég.

david139 2012.06.26. 13:09 [18716]
Tényleg nem írod le fórumokra, hogy jó ez a játék? Tényleg nem? Szerintem a pcdome fórumon te folyamatosan ezt teszed, ha valaki panaszkodó kommentet tesz, akkor te megjelensz, hogy elmondd neki, hogy te mennyire elégedett vagy. Ezt teszed mióta kijött a játék.
De tegyük föl, hogy hangosabb az elégedetlen tömeg, ebből még honnan tudta az általad említett "több fórumozó" felméri az elégedetlen és elégedett vásárlok mennyiségét?:D
Továbbra is röhej, amit mondtál, hiába jösz escével meg McCl@ne-nel.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 09:21
- Ki mivel játszik mostanában? [8245]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]