Friss infók kerültek ki a CD Projekt RED készülő új RPG játékáról, a The Witcher 3: Wild Huntról. Adam Badowsky, a csapat vezetője elmondta, hogy az óriási nyílt világban is rengeteg döntés vár majd ránk, és az ezekből kibontakozó cselekményszálak kizárják a másikakat, így többszöri újrajátszás során is újabb dolgokkal találkozhatunk majd. A trilógiát lezáró epizód sztorijában Geralt a szeretteit keresi, miközben összetűzésbe kerül a Wild Hunt csoporttal is. A nyílt világot - amely mintegy harmincszorosa a második részben lévőnek - nem egyetlen téma köré építik a CD Projekt REDnél, inkább különböző atmoszférájú területekre osztották a térképet, amelyek mindegyikének megvan a saját lakossága és főbb karakterei. A fő történeti szál - amelynek végigjátszása mintegy 50 órát vesz majd igénybe - mellett rengeteg mellékküldetés vár ránk, és a különböző helyszínek történéseiben is részt vehetünk, ezáltal duplájára nyújtva a játékidőt. Cselekedeteink pedig - legyenek az akár csak egy-egy oldalág eseményei - hatással lesznek a világban történő változásokra is, így igencsak szerteágazó, nemlineáris kalandok várnak ránk.
Új The Witcher 3: Wild Hunt képek és infók
Az 50 órányi fő történeti szál mellett legalább ugyanennyi időt tölthetünk el a mellékküldetésekkel.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
The Witcher 3: Wild Hunt
Fejlesztő: CD Projekt RED
Forgalmazó: Cenega Hungary
Megjelenés:
2015. május 19. PC, PS4, X1
2019. október 15. Switch
2022. december 14. PS5, XSX
Minimális rendszerigény: Intel Core i5 2500K 3,3 GHz/AMD RaPhenom II X4 940 processzor, 8 GB RAM, GeForce GTX 660/Radeon HD 7870 vagy jobb videokártya, 35 GB HDD, Windows 7/8/8.1 (64 bites)
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i7 3770 3,4 GHz/AMD FX-8350 4 GHz processzor, 8 GB RAM, GeForce GTX 770/Radeon R9 290 videokártya, 35 GB HDD
HOZZÁSZÓLÁSOK
Petike1982 2016.04.02. 11:14 [2]
Sziasztok!
Volna egy kérdésem illetve egy problémám.
Új játék pluszt szeretnék indítani,mert végeztem a storyval már másodszor,de sehogy nem jön össze.68as szinten végeztem a második turnussal,most mennék tovább. (olyan rég volt már,mikor 2-szorra neki futottam és elfelejtettem. :D )
Tud nekem valaki segíteni benne,hogy lépésről lépésre mit kell tennem,miután végeztem a story küldivel?
Köszi előre is!
Petike
Volna egy kérdésem illetve egy problémám.
Új játék pluszt szeretnék indítani,mert végeztem a storyval már másodszor,de sehogy nem jön össze.68as szinten végeztem a második turnussal,most mennék tovább. (olyan rég volt már,mikor 2-szorra neki futottam és elfelejtettem. :D )
Tud nekem valaki segíteni benne,hogy lépésről lépésre mit kell tennem,miután végeztem a story küldivel?
Köszi előre is!
Petike
zolee06 2013.03.31. 11:32 [108]
Mindenképp! Nagyon jó játékok :) !
Yaho0 2013.03.31. 09:37 [1644]
Eddig nagyon várós :) Sajnos nem játszottam végig a régebbi Witchereket, az 1 nem tetszett a harcrendszer miatt, a 2 viszont tetszett de nem volt elég jó vasam hozzá. A történet miatt megérné kijátszani?
VodevilX 2013.03.02. 11:04 [11345]
Ennek azért még van hova fejlődnie látványban, ez alig több mint a 2, persze nem mintha nekem nem lenne tökéletes az is, de... tényleg túl nagy volt az új next gen felhajtás, és nem sikerült akkorát ugrani, mint a most végét járó konzolokkal. Mert amúgy tényleg, sehol nincs a pc-hez képest a konzolos 2. rész sem.
Amit én várnék az a még dinamikusabb/interaktívabb környezet (imádtam amit a Bad Company 2 és a Battlefield 3 nyújtott, pedig ez még mindig csak kezdetleges), és a tessalation meg különböző fizika mint az új Tomb Raideres haj, vagy a Mafia 2 ruha szimulációja.
De úgy gondolom ettől még igen messze állunk hardver szinten, és az elérhetőre godnolok, nem NASA erőművekre :)
Amit én várnék az a még dinamikusabb/interaktívabb környezet (imádtam amit a Bad Company 2 és a Battlefield 3 nyújtott, pedig ez még mindig csak kezdetleges), és a tessalation meg különböző fizika mint az új Tomb Raideres haj, vagy a Mafia 2 ruha szimulációja.
De úgy gondolom ettől még igen messze állunk hardver szinten, és az elérhetőre godnolok, nem NASA erőművekre :)
medve91 2013.03.01. 16:03 [143]
Dino: igen láttam a dolgokat, meg is néztem az egész 2 órás műsort:9 de tudod az emberben ott van a kétkedés! Én elhiszem hogy a PS4 egy bivaly erős gép lesz, de szeretnék bizonyítékot is látni! A Watch Dogs az egyetlen ami azt mutatja hogy nem csak egy port lesz! Remélem hogy feleslegesen aggódom ez miatt!:) Egyébként a játék jól néz ki, és várom mivel a 2. részben vannak kemény utalások a Wild Hunt-ra, hogy kik ők, mik ők!:)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 22:31
- Ki mivel játszik mostanában? [8244]
- 19:43
- Szét*** az ideg [5484]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]















