28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Megjelent a Tactical Intervention

A bejelentésekor a Counter Strike utódjának titulálták a játékot, amelyet erősített az is, hogy a CS egyik atyja, Minh "Gooseman" Le fejlesztette.

Írta: GeryG 4 hozzászólás

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

2010-ben jelentették be, hogy készül a Tactical Intervention, amelyet az a Minh Le jegyez, aki alaposan kivette a részét a Counter Strike elkészítéséből is. A nyílt béta teszt után most már a végleges változat is elérhető, ehhez csupán a hivatalos oldalra kell ellátogatni. Le elmondása szerint, miután távozott a Valve csapatától, megnyílt számára a lehetőség, hogy új játékában megvalósítsa mindazt, amit régóta tervezett.
"Nagyon izgatottak vagyunk, hogy olyan hosszú fejlesztési idő után végre megjelenhet a játék. A T.I.-ben végre megvalósíthattam azokat a dolgokat, amiket régóta szerettem volna, így külön izgulok, hogy a játékos közösség mit reagál rájuk. A következő években folyamatosan emelni szeretnénk a játékélményt, új tartalmakkal, fejlesztésekkel és persze fegyverekkel, sok-sok új fegyverrel." - nyilatkozta Le a megjelenés kapcsán.
A Tactical Intervention egyik fontos eleme a Highway Mission, amely tulajdonképpen egy autós üldözés. Valaki vezet, mások pedig az ablakon kihajolva igyekeznek lelőni az üldözőket vagy épp az üldözötteket. A küldetések során lehetőségünk lesz harci kutyákat segítségül hívni, de akár kötélen is leereszkedünk, hogy felülről lepjük meg az ellenséget. Mivel ezúttal is a terroristák csapnak össze a terrorelhárító alakulattal, előbbiek minden eszközt megragadhatnak: akár civileket is maguk elé ránthatnak élő pajzs gyanánt.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Tactical Intervention

Platform:

Fejlesztő: FIX Korea

Kiadó: 1337 Games

Megjelenés: 2013. március 28.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

munszu
munszu [574]
Ha valakinek működik majd le írja, hogy sikerült el indítania?
Én is szívesen ki próbálnám, a CS-t bár már nem szeretem. (pedig régen sokat játszottam vele) , de ebben vannak ötletek amik tetszettek, és kíváncsi lennék rá.
Dilizs
Dilizs [3315]
Pedig innen akartam lehuxni...Felraktam az OGP launchert viszont mikor le akarom töltetni vele a játék kliensét, akkor rinyál h ebből a régióból nem lehet...nem vágom. Vagy valamelyik mirror linkről kéne lekapni a klienst?
veterán33
veterán33 [30]
Ahogy elnézem innen már elérhető: http://ti.ogplanet.com/en/intro.og
Dilizs
Dilizs [3315]
Kár h Európából nem lehet játszani... :S
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (4 db)