Egy hónappal ezelőtt jelentette be Phil Fish, a Fezt fejlesztő Polytron egyik alapítója, hogy dolgoznak a folytatáson, készül a Fez II. Az elmúlt hétvége azonban nem várt fordulatot hozott. A GameTrailers egyik beszélgetős műsorában az Annoyed Gamer néven saját - gamer témájú, jellemzően kritikus hangvételű - videókat is készítő Marcus Beer negatívan nyilatkozott Fishről és a Braidet fejlesztő Johnatan Blow-ról, akik nem kívántak egy Xbox One-nal kapcsolatos, meg nem erősített hírrel kapcsolatosan nyilatkozni (Fish ezt megelőzően elég negatívan beszélt a Microsoft indie fejlesztőkhöz való viszonyáról, szerinte nem kapott elég támogatást XBLA-exkluzívként debütált játékához, így a folytatásra már inkább PC-s verzióban gondolkodott). Beer szerint (aki amúgy korábban PR-osként dolgozott számos játékfejlesztőnél/-kiadónál, például a Blue Byte-nál és a NovaLogicnál) a két indie fejlesztő csak "nyafog", és a médianyilvánosságot csak akkor használják ki, ha őket pozitív színben tünteti fel. Fish Twitteren reagált, egyrészt hogy egy pletykát nem kívánt kommentálni, a hivatalos infókat várta, aztán azonban hasonló stílusban nekiesett Beernek, végül pedig kijelentette, hogy abbahagyja a Fez II fejlesztését.
Mégse lesz Fez II
Egy beszélgetős gamer műsorban indult adok-kapokot követően Phil Fish lefújta a fejlesztést.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]