A Sonder a független Kamai Media alkotása, amely merőben szokatlan alapötlettel rendelkezik. A történet egy űrállomáson játszódik, ám egyelőre keveset tudni róla, az azonban biztos, hogy nincsen kimondott főszereplője. Ehelyett bármikor bármelyik szereplővel játszhatunk, így megismerve az eseményeket a lehető legtöbb szemszögből. Az adott karaktert irányítva döntéseket kell hoznunk, amelyek mind behatással vannak a környezetünkre és a történések alakulására.
A játékmenetet illetően egy külső nézetű kalandjátékról van szó, amelyben a legnagyobb hangsúlyt a szereplők közötti kommunikáció kapja, ugyanakkor környezetünkkel is interakcióba léphetünk: számítógépeket és más eszközöket használhatunk. Az események valós időben zajlanak, vagyis akkor is halad előre a történet, ha gyakorlatilag a játékos semmit sem tesz. A fejlesztők szeretnék, ha a döntéshozatal valódi nehézségét ismernék meg a játékosok, akikben végig ott fog motoszkálni a "mi lett volna, ha..." gondolat. Éppen ezért egy idő-visszapörgető funkció is a rendelkezésükre áll, amellyel szükség esetén akár a játék legelejére is visszaröppenhetnek, hogy másképp alakítsák a dolgokat.
Az egyszemélyes mód mellett multiplayer is lesz, amelyben az egyes játékosok az egyes szereplőket irányíthatják, így tulajdonképpen mindenki befolyással lehet a történetre. A fejlesztés még nagyon korai szakaszában tart, így megjelenési dátumról nem beszéltek a készítők. Egyelőre kiadót keresnek a projekthez, amely elsősorban PC-re és a következő generációs konzolokra készül. Az alábbi trailer és az egyedi ötlet alapján valószínűleg hamar találnak majd kiadót, amely lát fantáziát a játékban.
Sonder, a játék főszereplők nélkül
Se hősök, se gonosztevők, csak döntések.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]

