Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A jelek szerint a verekedős játékokra nagy hangsúlyt kíván fektetni a Microsoft, hiszen az Xbox One-ra mindjárt két verekedős játék is elérhető lesz az első naptól. Az első a Killer Instinct, amelyről már meg is érkeztek az első beszámolók, ezek alapján egész jól sikerült az ingyenes modellel próbálkozó alkotás. Mellette pedig ott lesz a teljesen új Fighter Within is, amely kimondottan a Kinect nyújtotta előnyökre fog támaszkodni. Ezt hangsúlyozza a játék launch trailere is, amely alapján már előre vetíthető, hogy néhányan a valóságban is le fogják pofozni társukat a szobában.
A Fighter Within kizárólag Xbox One-ra lesz elérhető, megjelenése pedig a konzollal egyszerre, november 22-én lesz esedékes.









