28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Már lehet jelentkezni az Archlord 2 zárt bétájára

A koreai Webzen fejlesztésében készülő új MMO zárt bétatesztjére tegnap óta lehet előzetesen jelentkezni.

Írta: gregmerch

A Webzen névre hallgató, dél-koreai fejlesztőcsapat leginkább ingyenesen játszható, de a micropayment módszerével bevételt generáló MMO-iról híres. Legújabb játékuk, az Archlords 2 bétatesztjére mostantól bárki előzetesen jelentkezhet, meglévő gPotato.eu, gPotato.com vagy Webzen.com accountja segítségével, sőt, akár Facebook profilja felhasználásával is. A jelentkezők közül sorsolás útján választják ki a várhatóan idén júniusban induló zárt bétán résztvevőket. A vállalkozó szellemű jelölteknek egyszerűen regisztrálniuk kell valamelyik fenti accountjukat a játék hivatalos honlapján. Aki pedig szeretné növelni valamicskét az esélyét, az ellátogathat a program hivatalos Facebook oldalára is, ahol naponta tartanak egy-egy extra sorsolást. Az első rész azon játékosai, akik még a játék bezárását megelőző három hónapban legalább egyszer beléptek, automatikusan bekerülnek a kiválasztottak közé, köszönetképpen korábbi aktivitásukért. A tesztereknek semmiféle titoktartási nyilatkozatot nem kell kitölteniük, sőt, a fejlesztők egyenesen kérik is őket arra, hogy osszák meg barátaikkal Chantra misztikus, középkori fantáziavilágában tett kirándulásuk során szerzett élményeiket. A PvP alapú játékban akár egyszerre 400 fő hadakozhat az Azuni és a Crunn birodalom között kirobbant harcban, amíg valaki a legfőbb uralkodó, vagyis az Archlord pozíciójára nem emelkedik. Aki tehát szereti a csapat előző alkotásait vagy az ingyenesen játszható MMORPG-ket, ne habozzon, és jelentkezzen a játék nyáron induló bétatesztjére.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Archlord 2
  • Archlord 2
  • Archlord 2
  • Archlord 2
  • Archlord 2

Archlord 2

Platform:

Fejlesztő: Webzen

Kiadó: Webzen

Megjelenés: 2014. nyár

» Tovább a játék adatlapjára

gregmerch

gregmerch
Amióta az első kvarcjátékát meglátta kb. 6 éves korában, mindennél jobban érdekelték az elektronikus játékok. 2010 óta árasztja el cikkeivel a magazin oldalait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!