Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

The Crew The Crew

Napokon belül elrajtol a The Crew zárt bétája

Hétfőn kezdődik a teszt és péntekig fog tartani.

2014.07.19. 11:04 | szerző: GeryG | kategória: Játék

A Ubisoft szeretné betenni a lábát az autós játékok piacára is (erre korábban nem nagyon volt még példa), ezért gőzerővel dolgoznak a The Crewn. A játéknak eddig nem volt túl szerencsés a sorsa, mivel messze nem volt képes tartani az eredeti megjelenési terveket. Jelen állás szerint a végleges változat november 11-én jelenik meg, az viszont már biztos, hogy a zárt béta július 21-én, vagyis most hétfőn fog elrajtolni. Bár időben alig néhány napig fog tartani (július 25-én, pénteken ér véget a teszt), tartalmilag annál bőségesebbnek ígérkezik. A teljes térképet bejárhatjuk mindenféle töltőképernyők nélkül, ráadásul a keleti part összes kihívása, valamint a közép-nyugati régió összes küldetése is elérhető lesz. A térkép többi régiója (vagyis tulajdonképpen az egész Egyesült Államok) szabadon bejárható, felfedezhető lesz. Autókból is többféle lesz elérhető az utcai járgányoktól a terepjárókig. Mivel a játék kifejezetten a multiplayer élményre épül, így mindezt barátainkkal közösen próbálhatjuk ki (már amennyiben ők is részt vesznek a bétán), valamint több előre definiált versenyen is részt vehetünk majd.
Aki esetleg még nem regisztrált a bétára, az még sebtiben megteheti a hivatalos oldalon, hátha szerencsével jár. ■

The Crew
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
The Crew

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló
Június elején jelenik meg a Conarium Június elején jelenik meg a Conarium
Xbox One-ra és PC-re is nyár végén jön a Hello Neighbor Xbox One-ra és PC-re is nyár végén jön a Hello Neighbor
Újabb képek az Escape from Tarkovból Újabb képek az Escape from Tarkovból