Az már az első előzetesekből bebizonyosodott, hogy a Star Citizen 2015. egyik leglátványosabb játéka lesz, de a Roberts Space Industries most elárult néhány részletet arról, minek is köszönhető az elképesztő grafikai megvalósítás. A frissen kiadott képeken látható M-50 névre keresztelt jármű megalkotásakor tizenkét 4096*4096 felbontású textúraréteget helyeztek egymásra, maga a hajó pedig 100 ezer poligonból épült fel. Azonnal felvetődik a kérdés, hogy milyen gép fog kelleni a Star Citizenhez, amely azért jelenik meg kizárólag PC-re, mert a fejlesztők szerint a jelenlegi konzolok alkalmatlanok lennének a futtatására, azonban a fejlesztők ígéretei szerint önmagában a játék futtatásához nem kell erőművel rendelkeznünk, azonban eleget akarnak tenni a legigényesebb (és legvastagabb pénztárcájú) PC tulajdonosoknak is.
A Star Ciziten egyik érdekessége lesz továbbá, hogy űrhajónk a csaták során maradandó sérüléseket fog szenvedni, melyek egy adott küldetés befejezésével sem tűnnek el róla. A kopások és karcolások megmaradnak hajónkon: minél több van belőlünk, annál inkább számítunk veteránnak (jól szemléltetik ezt az alább látható képek is). Azonban a komoly sérüléseket természetesen kénytelenek leszünk kijavítani.
100 ezer poligonból épül fel a Star Citizen űrhajója
Elképesztően realisztikus képekkel rukkolt elő játékot fejlesztő Roberts Space Industries.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Star Citizen
Platform:
Fejlesztő: Cloud Imperium Games
Kiadó: Cloud Imperium Games
Megjelenés: 2015.
HOZZÁSZÓLÁSOK
ivanova36 2014.08.26. 05:30 [1321]
Igen, valóban a Cloud Imperium fejleszti. Ettől függetlenül az RSI - tényleg egy ingame cég -, mégis ott virít majd minden lapon a játék oldalán, plusz a lap alján is:
© 2012-2014 Cloud Imperium Games Corporation & Roberts Space Industries Corp.
vagyis nem ment azért annyira félre a dolog.
Chris Roberts nevére az RSI-ből nem nehéz asszociálni és az ő neve többet mond egy 2012ben alapított fejlesztő stúdió neve ami eddig nem tett le semmit az asztalra.
Szép találat, de 4 ! jel kell hozzá szerintem :)
© 2012-2014 Cloud Imperium Games Corporation & Roberts Space Industries Corp.
vagyis nem ment azért annyira félre a dolog.
Chris Roberts nevére az RSI-ből nem nehéz asszociálni és az ő neve többet mond egy 2012ben alapított fejlesztő stúdió neve ami eddig nem tett le semmit az asztalra.
Szép találat, de 4 ! jel kell hozzá szerintem :)
epilepsz 2014.08.25. 21:55 [16]
A játékot a CLOUD IMPERIUM GAMES COPORATION fejleszti!!!
A RSI egy cég, amely a játék része!
http://en.wikipedia.org/wiki/Star_Citizen
A RSI egy cég, amely a játék része!
http://en.wikipedia.org/wiki/Star_Citizen
Corvus5 2014.08.25. 16:14 [2011]
stero: Azt azért ne felejtsük el, hogy amire ez megjelenik az új konzolok már 2 évesek lesznek. A gamerek többségének meg már most erősebb a vasa, mint akármelyik konzol.
(Szerk.: Rossz válasz gombot nyomtam, bocs.)
(Szerk.: Rossz válasz gombot nyomtam, bocs.)
ivanova36 2014.08.25. 15:24 [1321]
Hm...ha jól olvastam 36€ az a csomag amivel most ki lehet próbálni többek között a free flightot.
VodevilX 2014.08.25. 13:55 [11345]
Azért nagyon nagyon sok ember pénzéből jött össze ez a projekt, nyilván a széles skálázhatóság az egyik alapvető pontja az egésznek. Nem hiszem, hogy ettől kell tartani, inkább attól, hogy talán túl nagy szabású az egész, tényleg közel olyan jó legyen, mint amit legtöbben várnak, főleg ilyen aránylag rövid idő alatt.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]



