Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Egy ideje már nem hallhattunk a Techland horrorjátéka, a Hellraid felől, hiszen a média sokkal többet foglalkozik a stúdió zombis játékával, a Dying Lighttal. A Hellraid viszont él és virul, a fejlesztők a napokban élő közvetítés keretében mutatták be, hol is tartanak a munkálatok. A készítők a kezdeti terveikhez képest alaposan átalakították a játékot, hiszen az már a következő konzolgenerációra készül, így új grafikus motort (Chrome Engine 6) pakoltak alá, hogy még pofásabb legyen a végeredmény. Ezt most láthatjuk először akció közben, mindjárt egy bő húszperces bemutatóban. Ebben a játék elejébe nyerhetünk betekintést.
A Hellraid a tervek szerint valamikor 2015-ben fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, de az ígéretek szerint a korai változatot már idén ősszel elérhetővé fogják tenni.