28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Konzol - Sony

Megjelent a PlayStation legújabb fülese

A Silver Wired Stereo Headset PS3-hoz, PS4-hez és Vitához is használható.

Írta: GeryG

A Sony bejelentette, hogy megjelent legújabb fülese, a Silver Wired Stereo Headset. Az eszközt kifejezetten PlayStation 4-hez tervezték, de természetesen gond nélkül működik PlayStation 3-mal és Vitával is. Kialakítása során a tervezők arra törekedtek, hogy minél könnyebb és kényelmesebb legyen, hogy a hosszabb partyk során se okozzon semmilyen kellemetlenséget. 7.1-es hangrendszer került bele, valamint találunk rajta mikrofont is, amelynek külön vezérlője a hangerőszabályzóval együtt a kábelen kapott helyet. A füles érdekessége, hogy a fejlesztők által elkészített hangszínbeállításokat (equalizer profilokat) tölthetünk rá, így a játékok hangjai úgy jönnek át rajta, ahogy a hangmérnök megálmodta azt. Az első tervek szerint erre a Far Cry 4, a The Last of Us, az inFamous: Second Son, a Watch_Dogs és a Destiny esetében már számíthatunk is.
A Silver Wired Stereo Headset hazánkban egyelőre nem érhető el, addig többek közt az Amazonról lehet megrendelni, ahol a kábel nélküli változat is megtalálható.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Megjelent a PlayStation legújabb fülese
  • Megjelent a PlayStation legújabb fülese
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!