For Honor
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Új szakaszába lépett a Vector Thrust fejlesztése

Tavaly nyár óta elérhető a repülős játék korai változata, amely jelentős bővülésen esett át.

2015.02.26. 15:56 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Még 2013-ban jelentette be az Iceberg Interactive, hogy a TimeSymmetry stúdiójában új repülős játék készül Vector Thrust címmel. A modern hadviselés repülő csodáit felvonultató játék egyik érdekessége, hogy a stílustól kissé szokatlan módon rajzfilmszerű grafikával rendelkezik. A fejlesztés egy évvel a bejelentés után jutott el odáig, hogy a játékot a szélesebb közönség számára is elérhetővé tegyék – egyelőre csak korai változatában a Steamen keresztül. Azóta ismét eltelt fél év, amely alatt a fejlesztők rengeteget dolgoztak a játékon, így az mostanra újabb szakaszába, a béta fázisba lépett. Ennek megfelelően sokkal bőségesebb tartalommal bír, mint a korábbi változatok: húsz új repülő, rengeteg új fegyverrendszer, új főellenségek, ötvennél is több új küldetés, tovább finomított látványvilág, valamint néhány új térkép várja a virtuális pilótákat. A végleges változat megjelenéséről egyelőre nincs hír. ■

előző
következő
Új szakaszába lépett a Vector Thrust fejlesztése
Új szakaszába lépett a Vector Thrust fejlesztéseÚj szakaszába lépett a Vector Thrust fejlesztéseÚj szakaszába lépett a Vector Thrust fejlesztéseÚj szakaszába lépett a Vector Thrust fejlesztéseÚj szakaszába lépett a Vector Thrust fejlesztéseÚj szakaszába lépett a Vector Thrust fejlesztése
Vector Thrust
A legutóbbi Vector Thrust cikkek, hírek

hozzászólások (1)

GustyX
GustyX 2015.02.27. 14:43
Várom már ezt a játékot, de persze csak és kizárólag a teljes változatot.
Ennek viszont örülök, hogy foglalkoznak vele a fejlesztők és nem csak úgy van. Igaz ezen a bétán nem szabad meglepődnöm folyamatosan figyeltem a frissítéseket, és mindig jött valami.
további hírek

JátszóDome: Resident Evil 7 - Banned Footage DLC #1

Belekezdtünk az első DLC fejezeteibe.

JátszóDome: részlet a Take On Mars emberes küldetéséből

Lackó bemutatja a marsi túlélőjátékot.

Már előtölthető a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands nyílt bétája

A tesztre a hétvégén kerül sor, de már most előre letölthetjük vagy frissíthetjük a klienst. Egy új trailer is érkezett.

Hamarosan mozikba is eljut a Vakondok 4 - Végigjátszás

Dokumentumfilm készült a hazai játékfejlesztés hőskoráról.

JátszóDome: Sniper Elite 4 - 2. rész

Közel egy órán át folytatódnak kalandjaink San Celini szigetén.