Egyelőre még mindig nincs minden rendben a Batman: Arkham Knight PC-s változatával, a fejlesztők továbbra is dolgoznak a hibák és teljesítménybeli gondok kijavításán. Éppen ezért a konzolokra július 14-én megjelenő Batgirl: A Matter of Family DLC sem fog rá egyelőre megjelenni – ahogyan magának a játéknak az árusítását is leállították.
„Továbbra is a PC-s változat javításán dolgozunk, ez pedig hatással van minden DLC fejlesztésére is. Ez azt jelenti, hogy a Batgirl: A Matter of Family DLC-t nem július 14-én kapják meg azok, akik PC-n játszanak a játékkal. Sajnáljuk a halasztást, de azon vagyunk, hogy minden tartalom megfeleljen a PC-s játékosok elvárásainak. A PC-s kiadás teljesítménybeli problémái továbbra is kiemelten fontosak számunkra, de már készül a játékmenetet érintő legsúlyosabb hibák javítása.” – olvasható a játék hivatalos fórumában.
Hogy az előzményeket elmesélő DLC mikor jelenhet meg PC-re is, egyelőre nem tudni, de várhatóan nem a közeljövőben, hiszen a fejlesztők egyelőre azt sem tudták megjósolni, hogy az alapjáték új (remélhetőleg már rendben működő) kiadása mikor érkezhet meg.
PC-re késik a Batgirl: A Matter of Family
A készítők előbb gatyába akarják rázni a PC-s változatot, csak azután foglalkoznak a bővítésével is.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Batman: Arkham Knight
Platform:
Fejlesztő: Rocksteady Studios
Kiadó: Warner Bros. Games
Megjelenés: 2015. június 23.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 16:48
- Játék kívánságlisták és várólisták [17]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]