Már a cím is sokat sejtet, de a fejlesztők sem rejtik véka alá, hogy az Uncharted 4: A Thief’s End bizony Nathan Drake utolsó kalandja lesz – legalábbis az eddig ismert formában. Persze azt ne várja a Naughty Dogtól senki, hogy a premier előtt bármit is elárulnának a negyedik rész történetéről, főleg nem arról, hogy miben is rejlik „egy korszak vége” – ahogy azt a stúdió háza táján emlegetik. Erről Neil Druckmann is szót ejtett az Official PlayStation Magazine-nak adott interjújában.
„Egyre jobban és jobban érezzük, hogy ez bizony egy korszak vége lesz a stúdió számára. Immáron közel tíz éve foglalkozunk ezzel a sorozattal egészen a kezdetektől a jelenlegi pontig. Szerencsére nem nagyon van időnk ezzel az érzéssel foglalkozni, mivel nagyon elfoglaltak vagyunk, de azért néha-néha… értitek?”
Az Uncharted 4 tehát az egész stúdió számára egy korszak végét jelenti, ebből a kijelentésből pedig arra is lehet következtetni, hogy a jövőben tényleg nem készül több Uncharted játék. Hogy mennyire komolyan gondolják ezt a lezárást, azt az is jól mutatja, hogy a játékot eredetileg még idén be akarták mutatni, ám épp a befejezése miatt döntöttek a jövő márciusra halasztás mellett. Az Uncharted 4: A Thief’s Enddel tehát végleg búcsút inthetünk Nathan Drake-nek és talán barátainak is. Ahogy arról a csapat már korábban is beszélt, nehéz lenne nélkülük elképzelni egy Uncharted játékot, de hát ki tudja, mit hoz a jövő...?
Az Uncharted 4 egy korszak vége lesz
Már lassan tíz éve foglalkoznak a sorozattal, amely komoly fordulóponthoz érkezik jövő márciusban.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Uncharted 4: A Thief's End
Platform:
Fejlesztő: Naughty Dog
Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe
Megjelenés: 2016. május 10.
HOZZÁSZÓLÁSOK
nyomi 2015.10.20. 19:49 [7258]
rendesen megy a hype, hogy az is megvegye, aki még az első 3 résszel se játszott :D annyiszor láttuk már, hogy a pénz elég nagy úr, nem lesz ez most másképp sem. az aranytojást tojó tyúkot senki sem vágja le önszántából
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 20:52
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2553]
- 18:06
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [5]
- 11:47
- OPUS: Prism Peak teszt – Kamera által élesen [hozzászólások] [1]
- 09:13
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1519]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
