A Naughty Dog csapata gőzerővel dolgozik, hogy jövő márciusban tényleg megjelenhessen az Uncharted 4: A Thief’s End, a sorozat legújabb, immáron PlayStation 4-re készülő epizódja. Nem titok – ahogy arra a cím is utal -, hogy ezzel már tényleg le kívánják zárni Nathan Drake kalandjait, habár korábban született olyan nyilatkozat, miszerint a stúdió nem zárja ki teljesen a lehetőségét egy Nathan nélküli Uncharted játéknak sem. A napokban Arne Meyer, a stúdió kommunikációs felelőse adott interjút a Finder magazinnak, amelyben a premier utáni tervekről mesélt. Elmondta, hogy a csapat legalább még egy PlayStation 4 játékban gondolkozik, amely egész hamar meg is jelenhet, de hosszú távon akár további kettő vagy még több cím is készülhet PlayStation 4-re.
Hogy ezek milyen játékok lehetnek, természetesen most még csak találgatni lehet. Korábban szó esett róla, hogy még az Uncharted 4 bejelentése előtt eljátszadoztak egy The Last of Us 2 ötletével, de ugyanekkor felvetődött egy sci-fi és egy fantasy alkotás terve is. Ezek közül azért a legnagyobb eséllyel Joel és Ellie történetének folytatására voksolnánk…
Lesz élet az Uncharted 4: A Thief’s End után is
A Naughty Dog legalább egy PlayStation 4 játékban gondolkozik még.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Uncharted 4: A Thief's End
Platform:
Fejlesztő: Naughty Dog
Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe
Megjelenés: 2016. május 10.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Creativ3Form 2015.11.17. 20:57 [33872]
Inkább a sci-fi vagy a TLoU 2, mert Unchartedet nem szabad Nathan nélkül csinálni. Nem és nem és N-E-M!!!!!!!!!!!!!!!! :-D
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 20:52
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2553]
- 18:06
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [5]
- 11:47
- OPUS: Prism Peak teszt – Kamera által élesen [hozzászólások] [1]
- 09:13
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1519]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
