26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Uncharted 4: A Thief’s End - Drake a csúcson hagyja abba

Neil Druckmann egy interjú során beszélt az idén érkező negyedik részről.

Írta: GeryG

Többszöri halasztás után remélhetőleg idén áprilisban végre tényleg megérkezik az Uncharted 4: A Thief’s End. A kizárólag PlayStation 4-re készülő játékot kezdettől fogva a főszereplő Nathan Drake utolsó kalandjaként emlegeti a Naughty Dog, erre utal az alcím is. A stúdió részéről Neil Druckmann, a játék társrendezője is többször hangsúlyozta, hogy ez lesz Drake hattyúdala, ha a jövőben lesz is újabb Uncharted epizód, az már nélküle készül el. Ezt most a The Sunnak adott legújabb interjújában is elismételte.
„Nagyon régóta együtt vagyunk már ezzel a karakterrel. Éppen népszerűsége csúcsán van, szóval üzleti szempontból nem jó döntés. De úgy érzem, a leginkább azzal tisztelhetjük meg, ha a csúcson fejezzük be a történetét. Hogy ezzel az Unchartednek annyi? Nem tudom. Elvégre a Sonyé az Uncharted, ők pedig azt csinálnak vele, amit csak akarnak. De ennek a történetnek a lezárása után piszok nehéz lenne folytatást csinálni Nathan Drake-kel.”
Egyre biztosabb tehát, hogy valami visszafordíthatatlant terveznek sokak kedvenc ereklyevadászával, de azt a pletykát, miszerint Nathan a játék végén meghal, továbbra sem erősítették (vagy cáfolták) meg hivatalosan. Szóval van még remény, hogy egyszerűen csak bekötik a fejét… Akárhogy is lesz, biztos választ csak az Uncharted 4: A Thief’s End április 27-i premierje után fogunk kapni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!