A Titanfallt annak idején, mint az FPS műfaj megreformálóját harangozták be, ám végül nem lett több mint egy sokadik multiplayer FPS robotokkal és falon futkosással. Vagyis sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A legtöbb kritika épp azért érte a játékot, mert hagyományos egyszemélyes kampánnyal nem rendelkezett, mindössze a multiplayer összecsapásokat igyekeztek némi sztorival összekapcsolni. A Respawn Entertainment szerencsére belátta, hogy ez a vonal nem vezet jóra, ezért a hivatalosan még be sem jelentett Titanfall 2-ben már nem követik el újra ezt a hibát. Erről a játék írója, Jesse Stern mesélt egy Forbesnak adott interjújában.
„Az első játék egyik hiányossága volt, hogy nem volt meg benne a lehetőség, hogy elmondjuk, ki vagy, hol vagy és kik vesznek körül. Mind tudtuk a választ, de nem tudtuk továbbadni. Szóval megpróbálunk a legjobbunkat nyújtva bemutatni egy világméretű kolóniaháborút, újra elmesélni az amerikai függetlenségi háború és az amerikai polgárháború történetét a világűrbe helyezve. Bevándorlók új generációját képzeljük el, amint a peremvidék egy benépesítendő bolygójára költözik. Ahelyett, hogy a hagyományos sci-fi megközelítést használnánk, inkább megpróbáljuk bemutatni, hogy milyen lenne ez valójában, hogyan néznének ki az űrhajók, a gépek, amiket kifejezetten a kitermelésre, építkezésre, rombolásra és a föld megmunkálására terveztek, és mi történne, ha mindezeket háborús célokra használnák fel. A technológiai fejlődés és az elkerülhetetlen háború találkozása inspirál minket és az, hogy milyen lenne a következő háború. A Titanfall 2-ben sok olyan jelenet lesz, ahol a tudomány a varázslattal találkozik, de földhözragadt marad, mocskos, emberi és valóságos.”
Vagyis a Titanfall 2-ben a hatalmas harci robotokat futurisztikus munkagépek váltják fel? Akár még jól is elsülhet, legalábbis annak idején, az Alien 2-ben jól működött. A fejlesztők egyébként vizsgálják egy TV-s mellékág (sorozat vagy film?) lehetőségét is. A Titanfall 2 az EA következő pénzügyi évének tervei között szerepel, vagyis valamikor 2017 márciusa előtt fog megjelenni – várhatóan PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. A hivatalos leleplezésre várhatóan az E3-on vagy a gamescomon kerülhet sor.
Egyszemélyes kampány is lesz a Titanfall 2-ben
A készítők egy TV-s mellékág ötletét sem vetik el.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Titanfall 2
Platform:
Fejlesztő: Respawn Entertainment
Kiadó: Electronic Arts
Megjelenés:
2016. október 28. PC
n/a: PS4, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Replaced teszt – Helycserés támadás
- 5. Ismét repkedhetünk az AION 2-ben, az NCSoft 2009-es játékának folytatásában
Legfrissebb fórumtémák
- 16:51
- Diablo IV [459]
- 15:30
- Versenyszimulátorok [51]
- 10:19
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [7]
- 20:52
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2553]
- 11:47
- OPUS: Prism Peak teszt – Kamera által élesen [hozzászólások] [1]
- 09:13
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1519]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
