Míg az Oculus Rift márciusban, a HTC Vive pedig áprilisban megjelent, a Sony egyelőre nem dobta piacra saját VR-headsetét, a PlayStation VR-t. A két említett konkurens meglehetősen vaskos pénzkötegekbe kerül, ezért a Sony már korábban jelezte, hogy ők bizony olcsóbb megoldásban gondolkoznak, ráadásul a konkurencia megfelelő kihasználásához igen komoly konfigurációra is szükség van – szemben a PSVR követelményével, ami egy PlayStation 4.
A Sony az idei E3-at részben a PlayStation VR-nak szentelte és több játékot is bemutatott, amely kifejezetten e technológiára támaszkodik. Ilyen lesz a Resident Evil 7, a Bound, a Robinson: The Journey, a Serious Sam VR, a Batman VR és a Superhot VR is, hogy csak néhányat említsünk. E játékok egy része csak jövőre várható, de néhány már idén megérkezhet. Így nem halogathatják soká a headset premierjét sem. Az E3-on kiderült, hogy két körben kerül piacra az eszköz, az első körre pedig október 13-án kerül sor. Ebbe sajnos hazánk nem került bele, így nekünk tovább kell várnunk, de a második kör dátumát csak később fogják bejelenteni. A PlayStation VR a tervek szerint 400 eurós (~125 000 forint) áron kerül majd a boltokba.
Októberben jön a PlayStation VR
Pontos dátumot kapott a Sony saját VR-technológiája.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Creativ3Form 2016.06.18. 12:03 [33872]
Nos, mivel az E3-as konfenerncián a sima PS4-en futott minden, még a VR-os játékok is, így a sima.
Bomc. 2016.06.18. 11:50 [774]
PS4 a követelménye? De melyik?!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 23:40
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1518]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
