Manapság a horrorjátékok reneszánszát éljük, szinte minden hónapra jut valamilyen játék a stílus szerelmeseinek. Ezek között találunk komoly kiadói háttérrel rendelkező alkotást, mint az Until Dawn vagy a Resident Evil 7, valamint egy rakás indie projektet is, amilyen az Outlast vagy az Amnesia volt. Elmondható tehát, hogy egyre nehezebb kitűnni ebből a közegből is, a maradandó élményhez szükséges valamiben egyedit kínálni. Ezzel próbálkozik a Husk is, amelyet a gamescomon személyesen is kipróbálhattam.
A fejlesztők a játék bejelentésekor elárulták, hogy munkájukat olyan alkotások inspirálták, mint a Silent Hill és az Alan Wake, és be kell vallanom, a játékkal töltött nagyjából fél óra alatt engem is határozottan ezekre emlékeztetett a hangulat, talán picit kiegészítve egy kis Twin Peaks utánérzéssel. A történet egy vonatbalesettel veszi kezdetét, miután hősünk egyedül tér magához a roncsok között. Első gondolatával is már feleségét és gyermekét keresi, de azok nem válaszolnak a hívó szóra, ezért bizonytalan léptekkel megindul az éjszakában, hogy megkeresse őket. Útja hamarosan Shivercliff elhagyatott városába vezeti, ahol azonban egyetlen árva lelket sem talál. Cserébe a sikátorokban különös emberszerű, de torz lények kószálnak, akik elől elmenekülni csak nagyon nehezen lehet.
A Husk egy belső nézetű horrorjáték, amely ötvözni próbálja a szokásos túlélőhorrorok játékmenetét az akciójátékokéval. Ennek köszönhetően időnk nagy részét bolyongással töltjük, megpróbálunk minél többet megtudni a városról, minél több épületbe bejutni, hogy az ott elszórt apró információmorzsákból csipegessük össze a háttértörténetet. Közben zseblámpát kell szereznünk, idővel fegyvert és ahhoz lőszert is. A fejlesztők egész ötletesen oldottak meg néhány játékelemet, így a zseblámpába elemet kell tennünk, ehhez viszont előbb kézzel (egérrel) le kell csavarnunk a végéről a kupakot, majd behelyezni az elemeket, végül visszatekerni a kupakot. Ezt a metódust több más feladat során is használnunk kell. Amilyen macerásnak és feleslegesnek tűnhet első olvasásra, működés közben annyira ötletes és szórakoztató.
Ugyanez azonban a szörnyekre és a harcokra már kevésbé mondható el. Ez ugyanis – legalábbis az általam próbált verzióban – csupán annyiból állt, hogy egy bottal le kellett ütnünk az utunkba eső szörnyet, majd a lehető leggyorsabban elszelelni a környékről, ugyanis ezzel csak pár másodpercre elkábítottuk, de aztán már a nyomunkba is ered. Legyőzni pedig nem lehet őket, amíg nincs lőfegyverünk, csak elfutni előlük. Ez sok más hasonló játékban egész jól szokott működni, itt viszont kicsit még darabos, kezdetleges, érződik rajta a hamisítatlan indie-feeling. Ahogy a játék általános megvalósításáról is. A Husk garantáltan nem fogja megnyerni az év legszebb játéka címet, de még az indie kategóriában sem. Persze nem minden a grafika, de azért 2016-ban (vagy 2017-ben, amikorra a premiert tervezik) ez már édes kevés lesz. Ha most kellene véleményt alkotnom, akkor azt mondanám, a Huskot leginkább a hangulata viheti majd el a hátán, kiegészítve néhány érdekes játékelemmel. Ha ezek mellé ki tudják pofozni a harcokat, csinosítanak még a szegényes látványvilágon, és még egy jó sztorit is össze tudnak dobni a srácok, akkor kellemesen is csalódhatunk a játékban.
