28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Kütyü

Jövőre mini verziót kap a Commodore 64 is

64 játékkal érkezik a THEC64 Mini.

Írta: Dino

Jövőre mini verziót kap a Commodore 64 is

A Nintendo nagy sikereket ért el legendás konzoljaik mini változatával, a tavaly ősszel megjelent - és rövid időn belül hiánycikké vált - Nintendo Classic Mini: Nintendo Entertainment System és a napokban megérkezett Super NES Classic Editionnel. Nem csoda, hogy más is felkapta erre a fejét, és hírt kaptunk arról, hogy egy nem kevésbé népszerű gép is megkapja a saját apró verzióját. Ez pedig nem más, mint a legnagyobb példányszámban eladott otthoni számítógép, a 35 évvel ezelőtt megjelent Commodore 64.

A Retro Games a tervek szerint 2018 elején dobja piacra a THEC64 Mini névre keresztelt masinát, amely méreteit tekintve kb. feleakkora lesz, mint az 1982-es klasszikus masina. Természetesen HDMI-n keresztül köthetjük majd tévénkre, de kapunk többféle pixelszűrési módot is, így beállíthatjuk, hogy pont úgy nézzenek ki a játékok, ahogy az 1980-as években is láthattuk azokat. Két USB-portot találunk rajta, így egyrészt egy második joysticket is csatlakoztathatunk a kétszemélyes játékokhoz, de akár egy billentyűzetet is használhatunk hozzá, ha kedvünk támadna BASIC-ben programozni. Extraként pedig mentési lehetőséget is kapunk. Mindezért 79,99 eurót, azaz kb. 25 ezer forintot kell majd fizetnünk.

Jövőre mini verziót kap a Commodore 64 is

A THEC64 Minire stílszerűen 64 licencelt játékot pakolnak a készítők, például az alábbiakat:

  • Armalyte
  • California Games
  • Creatures
  • Deflektor
  • Everyone's a Wally
  • Heartland
  • Impossible Mission I-II
  • Monty Mole és Monty on the Run
  • Nebulus
  • Paradroid
  • Pitstop II

Jövőre mini verziót kap a Commodore 64 is

De ez a minimasina csak a kezdet lesz, a Retro Games ugyanis a hírek szerint eredeti méretben is szeretné piacra dobni a felújított C64-et.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!