28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

A WWE 2K18 Universe és Road to Glory játékmódjairól

A Universe játékmód a tv-közvetítések hangulatát adja vissza, míg a Road to Glory a saját sztárunk történetét meséli el.

Írta: GeryG

A WWE 2K18-ban nem csak a korábban felsorolt száznál is több szupersztár bőrébe bújhatunk, hanem megalkothatjuk saját pankrátorunkat is. Előbbire a Universe játékmód, utóbbira pedig a Road to Glory ad majd lehetőséget. A Universe a fejlesztők elmondása szerint kimondottan a show-k sajátos hangulatát kívánja visszaadni, ahol a különböző szervezetek sztárjai mérkőznek meg egymással. A mérkőzések alakulásától függően pedig riválisok alakulnak ki, jön a dráma és a show. E játékmódban bármely párharcba beszállhatunk, bármely sztár bőrébe belebújhatunk. Ahogy a pankrátorok egymással acsarkodnak, egész kis történetek kerekednek a hisztijükből, amelyek akár hónapokon át húzódhatnak. Ilyenkor olyan feladatokat is kaphatunk, amit egy hagyományos mérkőzésen nem. Erről és az ehhez kapcsolódó többi újdonságról a játék hivatalos oldalán olvashattok Cristo Kyriazis bejegyzésében.

A Road to Glory viszont egészen más játékélményt kínál. A saját karakterekre épülő játékmód két részből áll. A Myplayer az egyszemélyes rész, ahol pankrátorunkat fejleszthetjük és a kinézetét is alakíthatjuk. Minél több összecsapáson vesz részt, annál keményebb lesz. Megadhatjuk karakterünk harcmodorát is, amely alapvetően befolyásolja a ringbeli viselkedését, ezen belül pedig a képességeit. Lehetünk fürge, fáradhatatlan harcosok, de akár hatalmas, szinte sebezhetetlen monstrumok is. Vagy akármi e két véglet között. A Road to Glory pedig ennek a többjátékos változata. Itt természetesen a többi játékos karaktereivel csaphatunk össze és fejlődhetünk tovább. A cél természetesen a legjobbá válni a világon. A készítők erről a játékmódról is készítettek egy részletes leírást a hivatalos oldalra.

A WWE 2K18 október 17-én fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
  • WWE 2K18
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!