28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Bemutatkozott a SpellForce 3 ork frakciója

A harmadik epizód egyfajta előzményként a legelső előtt játszódik.

Írta: GeryG

A SpellForce immár közel másfél évtizede írja saját kis történelmét, első epizódja még 2003-ban jelent meg. Ehhez a következő években két kiegészítő is érkezett, majd elkészült 2006-ban elkészült a második rész, hogy az is megkaphassa a maga kiegészítőit. A rajongóknak egészen mostanáig kellett várnia a folytatásra, de a SpellForce 3 premierje már a küszöbön áll.

A készítők a minap egy vadonatúj trailerrel is jelentkeztek, amelyben az ork frakciót mutatják be. Ahogy azt e fajt jeles képviselőitől már megszokhattuk, számukra a béke semmit sem ér, csakis a háborús és az öldöklés az erő és hatalom mértékadói. Ennek megfelelően örökös harcban állnak nagyjából mindenkivel, a csaták során pedig a nyers erőre, sötét mágiákra és hatalmas trollokra támaszkodnak.

A SpellForce 3 amolyan előzménytörténetnek készül, így a sorozat legelső epizódja előtti időkben játszódik. A fejlesztők ígérete szerint a kampány – amelyet akár kooperatív módban is lehet majd teljesíteni – végigjátszásához legalább 30 órára lesz szükség, de inkább többre. Természetesen a multiplayer mód sem hiányozhat, amelyben egyszerre akár hatan is egymásnak eshetünk.

A SpellForce 3 december 7-én fog megjelenni kizárólag PC-re.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • SpellForce III
  • SpellForce III
  • SpellForce III
  • SpellForce III
  • SpellForce III
  • SpellForce III

SpellForce III

Platform:

Fejlesztő: Grimlore Games

Kiadó: THQ Nordic

Megjelenés:
2017. december 7. PC
2022. június 7. PS4, PS5, X1, XSX

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!